A Gazprom főnöke biztonságos ellátást ígér

Vágólapra másolva!
Alekszej Miller, a Gazprom orosz gázellátó óriásvállalat főnöke biztonságos ellátást ígért pénteken Berlinben Németország és Európa számára.
Vágólapra másolva!

"Kétség nem férhet ahhoz, hogy mindaz, amit teszünk, amit eddig tettünk s amit a jövőben tenni fogunk, elsősorban arra irányul, hogy biztonságos legyen a gázellátás Németországban és az Európai Unióban" - közölte Miller, miután tárgyalt Michael Glos német gazdasági miniszterrel.

Glos úgy nyilatkozott, hogy minden bizonnyal tisztázódtak a nézeteltérések Oroszország és Ukrajna között. A Gazprom január elején csökkentette az Ukrajnának szánt gáz mennyiségét, hogy nyomatékot adjon erőteljes áremelési követelésének. Mivel a Közép- és Nyugat-Európának szánt orosz gáz 80 százaléka keresztülhalad Ukrajnán, az orosz-ukrán vita, valamint a gázmennyiség csökkenése számos európai országban újjáélesztette az orosz gáztól való függőség dilemmáját. Egyes kimutatások szerint a Németországban felhasznált gáz egyharmada Oroszországból származik.

Alekszej Miller pénteken visszautasította azokat a feltételezéseket, hogy Oroszország a gázzal zsarolni akarna. A majdan a Balti-tenger mélyén húzódó orosz-német gázvezeték tervét ugyanakkor azzal az érvvel védte meg, hogy a szállítási kockázatot olyan csekélyre kell csökkenteni, amilyenre csak lehet.

Az országokat kikerülő német-orosz vezeték megépítését főleg a lengyelek nehezményeznék. Lengyelországon keresztül is vezet egy vezeték Nyugat-Európába, s Varsó egyebek között attól tart, hogy elesik a tranzitdíjtól, ha nem ezen a vezetéken, hanem a balti-tengerin keresztül áramlik majd a gáz. A német-orosz gázvezetéket a tervek szerint 2010-ben kezdenék el üzemeltetni.

Miller Berlinben új orosz-német energiaágazati kezdeményezésekről is említést tett, de részletekbe nem bocsátkozott. Közölte, hogy ez lesz az egyik napirendi pont Angela Merkel német kancellár jövő heti moszkvai tárgyalásain.