Az új kormánytól vár kiigazítást az Unió

Vágólapra másolva!
A konvergenciaprogram kiegészítését mindenképpen szükségesnek tartja az Európai Bizottság abban a jelentésben, amelyet szerdán hoz nyilvánosságra a néhány hete megküldött, felfrissített magyar programról - derül ki a dokumentumról Brüsszelben kiszivárogtatott információkból. A testület ugyanakkor a dorgálást várhatóan elhalasztja, a változásokat ugyanis már az új kormánytól várja el. 
Vágólapra másolva!

Az Európai Unió brüsszeli végrehajtó testülete immár hagyományosan az euróövezet gazdasági biztonságát garantáló nemzeti stabilitási programok, illetve az euróövezetbe igyekvők felkészülését irányító konvergenciaprogramok elemzésével kezdi az évet. Magyarország esetében az elemzésre szinte bizonyosan rányomja bélyegét, hogy az ország választások előtt áll, az uniós politikusok inkább már a következő kormányra kívánják hagyni a hosszabb távú feladatok nagy részét. Egy nevének elhallgatását kérő bizottsági forrás meg is erősítette a hét elején, hogy a jelentés érzékeltetni fogja, a testület inkább az év második felében - gyakorlatilag szeptembertől - készül érdemibb lépésekre.

A most nagyító alá vett magyar konvergenciaprogramban az áll, hogy Magyarország továbbra is 2008-ra tervezi az euróövezeti követelmények mindegyikének teljesítését. A programban az ideihez hasonló, 1,4 százalékos GDP-arányos hiánycsökkentéssel számol a kormány a következő évekre, így az államháztartás hiánya, amely tavaly - eredményszemléletben, ESA95 szerint - nem haladta meg a GDP 6,1 százalékát, 2008-ban már csak 1,9 százalékos lenne.

A bizottsági jelentés kiszivárogtatott tervezete szerint - amely a biztosok szerdai ülésén még változhat a hivatalos jóváhagyás előtt - a középtávú magyar költségvetési program nem garantálja az államháztartási hiány akkora csökkentését, amely lehetővé tenné az euró tervezett bevezetését 2010-ben. A bizottság szerint állítólag a programból fontos részletek és adatok is hiányoznak. Az EU végrehajtó testülete várhatóan nyolc hónapos határidőt javasol újabb intézkedések kidolgozására, az adatok pótlására, a program feljavítására.

A bizottsági véleményt az EU-tagországok pénzügyminiszteri tanácsa is áttekinti, várhatóan két héten belül, ugyanakkor ott sem várható, hogy hivatalos figyelmeztetést adnak ki a feltételezett problémák miatt. Kulisszák mögötti jelzésekből az derül ki, hogy Brüsszel egyelőre felhagy az uniós támogatások megvonására vonatkozó - eddig is csupán nagyon burkolt - fenyegetésekkel, és a harciasabb nyilatkozatokat félreteszi az újabb intézkedések tervének megismeréséig, a választás utánra.

Fotó: MTI
A jelenlegi kormány tartja magát a 2010-es euró bevezetéshez

Pichler Ferenc, a pénzügyminiszter kabinetfőnöke kedden azt mondta az MTI-nek, hogy az eljárás természetes része az, ha a bizottság kiegészítő adatokat kér a programhoz. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a magyar kormány elkötelezett az iránt, hogy Magyarország 2008-ra olyan helyzetben lesz, amely megfelel az euróövezeti kritériumoknak, és így biztosítható az euró 2010-es bevezetése.

A kormányzat elkötelezettségét bizonyítja szerinte, hogy tavaly, határozott intézkedések révén, az államháztartás pénzforgalmi szemléletű, az önkormányzatok nélküli hiánya a tervezett 1,023 billió forint helyett 984 milliárd forintra teljesült. Így a hiány a GDP 4,6 százaléka helyett annak 4,4 százaléka lett. Az uniós normák szerinti hiány pedig a minisztérium prognózisa szerint nem haladja meg a tervezett 6,1 százalékot, sőt Veres János pénzügyminiszter szavai szerint valamivel az alatt is lesz.

Az Európai Bizottság a maga részéről novemberben 6,1 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt valószínűsített Magyarországnak tavalyra, a tavaly áprilisban jelzett 8,0 helyett, az idei hiányra szóló előrejelzését 6,7 százalékra csökkentette a korábban jósolt 7,0 százalékról, és a jövő évre, 2007-re 6,9 százalékos előrejelzést tart érvényben.

A magyar konvergenciaprogram szerint a tavalyi, fölfelé módosított hiánycél 6,1 százalékos volt, az idén 4,7 százalékos, jövőre 3,3 százalékos, 2008-ra 1,9 százalékos.

A britek is deficitfigyelmeztetést kaphatnak

Az Európai Bizottság 2007. márciusáig adna határidőt Nagy-Britanniának, hogy GDP-arányos államháztartási hiányát visszaszorítsa 3 százalékra. Ez derül ki abból a francia hírügynökség által megszerzett uniós dokumentumból, amelyet a tervek szerint szerdán tárgyal a bizottság.

A dokumentum egy másik határidőt is megjelöl: július 24-ig kell megtennie Nagy-Britanniának az EU stabilitási paktuma szerint biztosítandó deficithatár elérését célzó lépéseket, hogy a 2006-2007-es költségvetési év végére teljesüljön is a brit kötelezettség.

Nagy-Britannia megszakítás nélkül negyedik éve szegné meg jövőre a 3 százalékos deficithatárra vonatkozó előírást - a folyó költségvetési évre a GDP 3,4 százalékát elérő hiányt jeleznek. Az EU bizottsága eddig azért nem utasította költségvetési fegyelemre Londont, mert elfogadta a britek érvét, hogy a deficittúllépés csak átmeneti.