Kína a vasútfejlesztésre összpontosít

Vágólapra másolva!
Kína idén több mint 16 milliárd eurót fordít vasúthálózata fejlesztésére - közölte pénteken az Új-Kína hírügynökség a közlekedési minisztert idézve.
Vágólapra másolva!

A fejlesztések során elsőbbséget kap a vasúti áruszállítás és a vonatok sebességének növelése. A tervezett kiadások ellenére azonban a következő öt évben is számolni lehet szűk keresztmetszetekkel a szállítási kapacitásban.

A vízi és vasúti szállítás Kínában nem tart lépést az óriási kínai gazdasági fejlődéssel. Kína gazdasága ugyanis nagyon gyorsan bővül.

A bruttó hazai termék (GDP) 2004-ben 9,5 százalékkal, 2005-ben az előzetes adatok szerint 9,8 százalékkal nőtt. A kínai központi bank előrejelzése szerint idén 8,8 százalékkal nő. A prognózis megerősíti az ottani statisztikai hivatal is, melynek előrejelzése szerint 8-9 százalék lesz a gazdasági növekedés.

Az ország tavalyi teljesítmény és az idei prognózis alapján Kína hamarosan a világ negyedik legnagyobb gazdaságává válhat.