A vártnál 40 milliárddal kisebb az áht hiánya

Vágólapra másolva!
Mintegy 40 milliárd forinttal lett kisebb az államháztartás tavalyi hiánya a korábban előrejelzettnél.
Vágólapra másolva!

A pénzügyminiszter csütörtök délután közölte, hogy az államháztartás a prognózisnál mintegy 40 milliárd forinttal kisebb pénzforgalmi hiánnyal zárta a 2005-ös esztendőt. A múlt évben így 984,4 milliárd forintot tett ki az államháztartás helyi önkormányzatok nélküli hiánya. A prognózis 1021,2 milliárd forinttal, az eredeti törvényi előirányzat pedig 1022,6 milliárd forinttal számolt. A pénzforgalmi hiány a GDP 4,4 százalékát tette ki a várt 4,6 százalékkal szemben.

A múlt év utolsó hónapjában, decemberben jelentős többlettel zárt a központi költségvetés és az államháztartás. Az államháztartás többlete decemberben 212,7 milliárd forint lett, szemben a várt 175,8 milliárd forinttal.

A központi költségvetésben ebben a hónapban 199,7 milliárd forintos többlet, az elkülönített állami pénzalapoknál 19,4 milliárd forintos deficit, a társadalombiztosítási alapoknál 32,4 milliárd forintos többlet keletkezett.

A hiánycélok teljesülésében nagyban szerepet játszottak azok a biztonsági elemek, amelyek beépültek a költségvetésbe s azok az évközi intézkedések, amelyek növelték a bevételeket, javították az államháztartás pozícióját. Az államháztartási tartalékképzés és a maradványtartás biztonsági elemein kívül olyan intézkedéseket foganatosítottak, mint a kivetéses adóbeszedés a harmadik piaci importnál, a pénznyerő automaták adóemelése, a tb-járulékalap szélesítése, valamint a szigorúbb határellenőrzés, aminek következtében az üzemanyag- és cigarettacsempészet visszaszorult.

A Pénzügyminisztérium nyilvánosságra hozta a tavalyi évről szóló előzetes adatokat is. Azok alapján a gazdasági növekedés 4 százalék, az infláció 3,6 százalék, a reálkeresetek emelkedése 5-6 százalék közelében alakult, az export 10 százalékkal bővült, a beruházások 7-8 százalékkal emelkedtek, és 4 milliárd euró működőtőke érkezett az országba. A tárca szerint a fizetési mérleg hiánya a GDP 8,2 százalékát, a külső finanszírozási igény pedig annak 7,7 százalékát tette ki. E két adat a külső egyensúly javulását mutatja, 2004-ben ugyanis a fizetési mérleg hiánya a GDP 8,8 százaléka, a külső finanszírozási igény pedig annak 8,4 százaléka volt.