Vágólapra másolva!
Várhatóan az eddig számítottnál kisebb lesz az államháztartás 2005-re szóló hiánya - derült ki Kiss Péternek egy csütörtök reggeli televíziós hírműsorban elmondott szavaiból. A tavalyi évi hiányról délután 17 órakor ad részletes tájékoztatást a Pénzügyminisztérium.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnöki hivatalt irányító miniszter a Nap-Kelte című műsorban a költségvetés helyzetét érintve azt mondta: "valószínűleg jó hírrel" fognak szolgálni a 2005-ös költségvetést illetően. A továbbiakban a miniszter elhárította, hogy ennél részletesebben feltárja a várható bejelentés tartalmát, arra utalva, hogy a tájékoztatón kiderülnek majd a részletek.

A Pénzügyminisztérium (PM) csütörtökön teszi közzé az államháztartás (áht) decemberi pénzforgalmi számait, és közli a 2005. évi végleges mérleget, és ebben a hiány valószínűleg 1000 milliárd forint alatt lesz.

A PM 2005 december közepén publikált prognózisa szerint a központi költségvetés az év utolsó hónapjában 187,8 milliárd forint többlettel zár majd, s így az önkormányzatok nélküli éves pénzforgalmi deficitet 1.021,2 milliárd forintra jelezték előre, szemben a korábban közölt 1.023 milliárd forinttal. Azóta azonban Veres János pénzügyminiszter már ennél is alacsonyabb 1000 milliárd forint alatti pénzforgalmi hiányt jósolt.

Novemberben 135,5 milliárd forintos deficit alakult ki, az első 11 hónapban az összesített államháztartási hiány - helyi önkormányzatok nélkül - 1.197,1 milliárd forint volt, ami a GDP 5,37 százaléka.Egy évvel ezelőtt, 2004 decemberében az államháztartás 151 milliárd forint aktívummal zárt, a 2004. évi hiány összege 1.284,1 milliárd forint volt.