Bankot alapít az Allianz biztosító

Vágólapra másolva!
Az Allianz Hungária bankot alapít Magyarországon. Az új pénzintézet vezetője Farkas Ádám, a CIB Bank korábbi vezére, helyettese Hegyi Gábor, az Allianz Hungária regionális igazgatója lesz - értesítette  a biztosítótársaság az [origo]-t.
Vágólapra másolva!

Az Allianz Hungária Biztosító már évek óta tervezi a bankalapítást, illetve a bankvásárlást. A társaság elnök-vezérigazgatója, Patai Mihály 1996-ban - a biztosítóhoz való csatlakozásának évében - kijelentette, a társaság Magyarországon "pénzügyi ház" szerepet kíván betölteni.Az Allianz Hungária több eladó bank, egyebek mellett az azóta Erste-tulajdonná vált Postabank tendercsomagját is megvásárolta, de végül minden esetben elállt a bankvásárlástól.

A piacvezető biztosító a Takarékbankban pedig jelenleg is őrzi 5 százalékos részesedését. Emellett számos olyan lépést tett, amely jelezte az integrált pénzügyi szolgáltatások iránti elkötelezettségét. Ennek talán leghangsúlyosabb eleme az MKB Bankkal közösen kibocsátott hitelkártya, amelyet tízezres nagyságrendben bocsátottak ki az Allianz-ügyfelek számára. (Az Allianz-csoport egyébként nem ismeretlen a bankpiacon, az anyacég 2001-ben vette meg a német Dresdner Bankot.)

A bankalapítás mellett szóló érv lehetett az is, hogy az első tervektől eltérően a biztosítók számára nem nyílt lehetőség arra, hogy a negyedik pillér néven ismert nyugdíj-előtakarékossági számlát vezessenek. Erre az új bankkal az Allianznak már lehetősége lesz. Az a tény viszont, hogy az engedélykérelem teljes körű banki szolgáltatásokra szól, ennél lényegesen több lehetőséget biztosít majd az új pénzintézet számára. A negyedik pillérről lemaradó többi nagy biztosító közül az Aegon továbbra sem tervezi, hogy pénzügyi szolgáltatót alapít Magyarországon - nyilatkozta Bertók János vezérigazgató-helyettes. Álláspontjuk szerint ugyanis - bár sikeresen tudtak volna bekapcsolódni a programba - a negyedik pillér számlavezetésén kívül is számos olyan, kedvező nyugdíj-előtakarékossági terméket tudnak majd kínálni, amivel sikeresen tudnak ügyfeleket vonzani.

A bankalapítással a biztosítóttársaság elsősorban a már meglévő, több mint 2 millió főből álló ügyfélkörének kíván a jelenleginél szélesebb körű és és kényelmesebben igénybevehető szolgáltatásokat nyújtani. Tájékoztatásuk szerint a banki tevékenységre szóló engedélynek köszönhetően a termékek és a szolgáltatások új skáláját tudják majd nyújtani, és az ügyintézésben is kedvező, az ügyfelek kényelmét és megelégedését szolgáló megoldásokat kínálnak majd. Szerintük a lehetőség arra is jó, hogy a társaság úgy terjessze ki szolgáltatásait, hogy azzal hatékonyságát és ügyfélközpontúságát jövedelmezően növeli tovább.