Kis forgalom, enyhe mozgás várható a BÉT-en

Vágólapra másolva!
Alacsony forgalomra számítanak elemzők a hétfői tőzsdenapon; hétfőn nem lesz kereskedés New Yorkban, nem volt Tokióban sem, s zárva tart a londoni értéktőzsde is. A valódi kereskedés kedden-szerdán kezdődik.
Vágólapra másolva!

Az év első napján még alacsony forgalomra számít Suppan Gergely, a Takarékbank részvénypiaci elemzője, a valódi kereskedés kedden-szerdán kezdődik. Az ukrán-orosz fölgáz árvita hosszabb távon az olajárak emelkedéséhez vezethet az elemző szerint, ami általában nem kedvez a piacoknak, de hétfőn még inkább a kivárás a valószínű. Ezért a szakember szerint a Mol árfolyamában sem várható drasztikus változás.

Az év utolsó kereskedési napján, pénteken a vezető nyugat-európai részvénypiacok a nagyon szerény forgalom miatt veszteséggel zártak, de tavalyi nyereségeik kiugróak voltak, és elemzők szerint idén is jó sors vár a részvényekre.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 pénteken 5618,8 ponton zárt, 19,5 pontos, azaz 0,35 százalékos veszteséggel, 16,71 százalékkal magasabban, mint 2004 végén. A frankfurti irányadó mutató, a DAX-30 50,32 pontos, azaz 0,92 százalékos veszteséggel 5408,26 ponton végzett, 27,07 százalékkal a 2004-es záróértéke fölött. Párizsban a CAC-40 59,18 ponttal, azaz 1,24 százalékkal 4713,75 pontra csökkent, 23,36 százalékkal haladva meg a 2004-es záróértékét. New Yorkban pénteken, a technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 12,84 pont, 0,58 százalék csökkenéssel 2205,32 ponton zárt, a 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 67,32 ponttal, 0,62 százalékkal 10 717,50 pontra gyengült.

Az év első kereskedési napján nyitva tartó nagy nyugat-európai részvénypiacok emelkedéssel nyitottak. Hétfőn nem lesz kereskedés New Yorkban, nem volt Tokióban sem, s zárva tart többek között a londoni értéktőzsde is.

A frankfurti DAX-30-as 19,04 pontos emelkedéssel kezdett, később már 33,63 pont volt a nyeresége. A piac érdeklődésének középpontjában az E.On áll, miután a vezető német közüzemi cége korábban azt jelezte: korlátozottak a lehetőségei arra, hogy az ukrán-orosz földgázvita elmérgesedése esetén, több gázt szállítson a szolgáltatóknak. Párizsban a CAC-40 20,83 ponttal emelkedett, később 32,98 pont volt a nyeresége. Hétfőn az olajpiacok zárva vannak.

Az euró hétfőn, tőzsdenyitáskor 1,1843 dollár volt Londonban, csökkenő tendenciát mutatott, később 1,1858 volt, emelkedőben.