Húzódik a pozsonyi repülőtér eladása

Vágólapra másolva!
A szlovák versenyhivatal (PMU) még nem engedélyezte a pozsonyi repülőtér eladását a TwoOne konzorciumnak. A pozsonyi és a kassai repülőtér 66 százalékos részesedését vásárolná meg a pénzügyi konzorcium, amihez már csak a PMU jóváhagyása hiányzik.
Vágólapra másolva!

A TwoOne konzorciumot a bécsi Schwechat repülőtér üzemeltetője, az osztrák Raiffeisen Zentralbank és a cseh-szlovák Pena pénzügyi befektetői csoport alkotja.

A PMU osztrák társintézménye már engedélyezte az egyesülést, miután megvizsgálta, hogy miként hat az egymástól 40 kilométerre fekvő pozsonyi és bécsi repülőterek összevonása az osztrák piacon. A PMU ezzel szemben a szlovák piacra gyakorolt hatást vizsgálja és kikérte a légitársaságok véleményét is.

A döntéshozatal határideje június 9, amit 90 munkanappal lehet meghosszabbítani. A szlovák versenyhivatal az osztrák társintézmény engedélyező döntésétől függetlenül még hozhat elutasító határozatot - hangsúlyozta Miroslav Jurkovic szóvivő.

A fő döntési szempont az egyesülésnek a bécsi repülőtér domináns, regionális szerepét megerősítő hatásának mérlegelése lesz. Amennyiben a versenyhivatal megtiltja a részesedés értékesítését a TwoOne konzorciumnak, helyére a tenderben második helyezést elért Abertis konzorcium lép.