Világjelenség a korrupció az egészségügyben

Vágólapra másolva!
A lopás, sikkasztás és korrupció a világ számos országában jellemző az egészségügyre - állítja a Transparency International 2006-os jelentése.
Vágólapra másolva!

Az éves szinten 3000 milliárd dollárra rúgó, globális egészségügyi kiadások legalább 5 százaléka, azaz 150 milliárd dollár vándorol magánzsebekbe - állapítja meg a korrupció visszaszorítására alakult nemzetközi szervezet, a Transparency International (TI) éves jelentése. A pénz útja igencsak rögös, amíg a központi kormányzattól a páciensig ér: a lopás és a sikkasztás minden szinten gyakori jelenség, a beszerzéseket összejátszások, a kifizetéseket szabálytalanságok és hamisítások fertőzik. Sok helyen, főként a fejlődő országokban, a nemzetközi segélyek jelentős hányadát elsikkasztották - olvasható a Napi Gazdaságban.

A pozitív kivételek egyike Nagy-Britannia, ahol 1999 óta 300 millió dollárral sikerült csökkenteni a korrupció okozta veszteségeket. A korrupció klasszikus példája, amikor az egészségügyben dolgozók pénzt kérnek az ingyenes szolgáltatásokért is. A TI szerint Bulgáriában és más délkelet-európai országban 10-50 dollár egy kezelés ára, de előfordulnak 1100 dolláros kenőpénzek is.

Az egészségügy romlásában a nagy gyógyszergyártók is vétkesek, amelyek szívesebben költenek a milliárdokat hozó gyógyszerek marketingjére, mint arra, hogy a fejlődő országokban is megfizethető készítményeket fejlesszenek ki. A világ legszegényebb országaiban nem ritka, hogy a gyógyszerkiadások egy család büdzséjének 90 százalékát viszik el; sok szülőnek kell a szörnyű dilemmával szembesülnie: ételt vegyen beteg gyermekének, vagy gyógyszert. Ráadásul ha a gyógyszer mellett dönt, félő, hogy nem valódi orvosságot, hanem végzetes hatású hamisítványt kap a pénzéért.

A korrupcióból természetesen a politikusok is kiveszik a részüket. A kenyai nemzeti AIDS-tanács például néhány állami alkalmazott irányítása alá került, akik saját alapítású szervezeteken keresztül "vezették haza" a közpénzeket. A TI szerint nem kis részben a korrupció okolható azért, hogy sem az AIDS, sem a malária és a tuberkulózis visszaszorításában nem sikerül teljesíteni a ENSZ millenniumi fejlesztési célkitűzéseit.

A TI több javaslatot is tesz a korrupció visszaszorítására. Így a nemzetközi segélyek felhasználásának az adományozó és az adományt felvevő kormányok előtt egyaránt átláthatónak kell lennie - bár a szakemberek is elismerik, hogy a sürgős esetekben, ennek a követelménynek különösen nehéz eleget tenni. Az egészségügyi kezeléssel kapcsolatos információkat nyilvánossá kell tenni, ami nem csupán a gyógyszerekre és a kezelésekre vonatkozik.

Argentínában például a kórházak által egészségügyi berendezésekre költött összegek szórása a felére csökkent, miután a szakminisztérium nyilvánosságra hozta az intézmények kiadásainak listáját. A korrupció visszaszorításához az egészségügyi dolgozókat is jobban meg kellene fizetni, a visszaélésekről hírt adóknak pedig - legyenek akár egészségügyi dolgozók, gyógyszergyári alkalmazottak vagy közszereplők - megfelelő védelmet kell biztosítani.

A Transparency International Magyarországról szóló fejezete különböző tanulmányokra hivatkozva azt írja, hogy a hálapénzek 2001-ben, az összes egészségügyi kiadások 1,5-4,5 százalékára rúgtak (a különböző vizsgálatok adatai meglehetősen nagy eltéréseket mutatnak), ez az összeg eléri egy átlagos háztartás, átlagos nettó bevételének 1-3,5 százalékát.

Magyarországon - a lapunk által már korábban közölt információk szerint -, egyebek között az eszközvásárlási hitelhez nyújtott állami támogatás kapcsán derült fény olyan visszaélésekre, amelyek miatt az alapellátás teljes körű átvizsgálása mellett döntött az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. A hiteltámogatási program terhére idén nem utalnak több pénzt, mivel sok háziorvos magánpraxisának fejlesztésére fordította az állami forrást. A négy éve élő konstrukciót, összesen 5200 háziorvos és 2200 fogorvos egymilliárd forint erejéig használta ki. Az ellenőrzésekkor, az esetek 7 százalékánál tapasztaltak visszaélést.

Az OEP emellett szeptembertől ellenőrzi a vényfelírások jogosságát, mivel ekkortól rendelkezik az ehhez szükséges adatbázissal. A Világgazdaság értesülései szerint havonta 20-30 ezer hibás receptet találnak, ezek nagy része esetében a tajszám téves, de előfordul, hogy elhunyt személy nevére, illetve tajszámára töltik ki a vényeket. A receptkontrollnál, többek között azt vizsgálja az OEP, hogy a felírt medicinát valóban indokolják-e szakmailag a beteg panaszai.