Lehűlés előtt a világgazdasági konjunktúra

Vágólapra másolva!
A világgazdasági konjunktúra a jövő évben veszít lendületéből - derül ki a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet kedden nyilvánosságra hozott, negyedéves előrejelzéséből.
Vágólapra másolva!

A 89 ország, mintegy ezer szakértőjének válaszain alapuló, Ifo-felmérés szerint az év negyedik negyedében a világgazdasági konjunktúramutató éves mélypontjára süllyedt: 104,7 pontra esett a megelőző negyedben mért 105,6 pontról.

Az összesített mutató romlása ez alkalommal is kizárólag a következő hat hónapot érintő várakozások alindexének a visszaesésére vezethető vissza. Ez utóbbi index 89,5 pontra esett a korábbi 96,5 pontról. A jövőbeli kilátások kedvezőbbek a megkérdezettek véleménye szerint Ázsiában és az Egyesült Államokban, kevésbé jók Nyugat-Európában.

A jelenlegi gazdasági helyzet megítélésének alindexe, már az egymást követő ötödik felmérés alkalmával javult folyamatosan, a helyzetet a szakértők hat éve nem ítélték meg ennyire kedvezőnek. Az alindex 120,5 pontra emelkedett a megelőző negyedévi 115,1 pontról. A jelenlegi gazdasági helyzetet Nyugat-Európában és Ázsiában is kedvezőbbnek, az Egyesült Államokban viszont rosszabbnak ítélték meg a megkérdezettek.

A valamelyest kedvezőtlenebb konjunkturális kilátások és a kisebb inflációs veszély miatt jelenleg, a nyári véleményekhez képest kevesebb szakértő számít az irányadó kamatok további emelkedésére. Sőt, "Észak-Amerikában hamarosan számítani lehet a kamatemelési folyamat végére" - közölte Hans-Werner Sinn, az Ifo elnöke.

A dollár árfolyama a szakértők megítélése szerint megfelelő szinten van, az eurót és a fontot a megkérdezettek kissé túlértékeltnek, a japán jent alulértékeltnek tartják.