Több mint 15 000 ember a Tőzsdemágusban

Vágólapra másolva!
Csütörtökre 15 000 fölé nőtt a Tőzsdemágus játékokra regisztráltak száma. A forgalom is rekord, elérte a napi 6,5 milliárd forintot. A vezető játékos a nehéz körülmények ellenére is közel 10 százalékkal tudta növelni pénze értékét.
Vágólapra másolva!

Összesen 15 366 ember regisztrálta magát a Tőzsdemágus játékban csütörtökig, ami már jóval meghaladja a két évvel korábbi játék 12 000-es számát. A napi regisztrálók száma ezer alá csökkent, de még mindig 748 új játékos jelentkezett. (regisztrálni itt lehet)

A játékban szereplők csütörtökön 23 millió darab papírt adtak, illetve vettek meg, ez 6,55 milliárd forintos forgalmat jelentett, ami 5 éve a tőzsdén is nagyon jónak számított. Az egy játékosra jutó forgalom egyébként 426 650 forint volt.

A játékban élen álló pénze a kezdetei 2 millió forintról 2,19 millió forintra nőtt, ami azért mondható jónak, mert hihetetlenül nehéz lekereskedni azt, hogy egyik nap felfelé, másik nap lefelé száguld a tőzsde, és nincs egyértelmű irány.

A befektetési kultúrát kívánja fejleszteni Magyarországon a Budapesti Értéktőzsde által szervezett konzorcium által indított játék. A két hónapos Tőzsdemágus játékra jelentkezők a valós adatoknak tökéletesen megfelelő tőzsdeszimulációban játszhatnak, kétmillió forinttal. A játék legnagyobb erénye, hogy valós idejű, tehát a 15 perces késleltetés nélkül juthatnak a játékosok aktuális tőzsdei adatokhoz. A játékban olimpikonok és médiaszemélyiségek is részt vesznek, ezzel is növelve a kereskedés izgalmát. A játék nyertese 5 millió forinttal lesz gazdagabb.