Egymilliót adnak egy kórházi ágyért

Vágólapra másolva!
Aktív ágyanként 1-2 millió forintra pályázhatnak a kórházak, de csak azok, amelyek vállalják a fekhelyek megszüntetését vagy krónikussá alakítását - derül ki a Magyar Közlöny rendeletből.
Vágólapra másolva!

Október 20-áig pályázhatnak a kórházak arra a 6,5 milliárd forintra, amelyből részben finanszírozhatják a kapacitás-, illetve struktúraátalakítást. A pályázat elsődleges célja a térségi egyenlőtlenségek csökkentése, illetve ez alapján a kapacitások megfelelő átalakítása, továbbá a kihasználatlan aktív helyek krónikussá való átalakítása. Éppen ezért lehetőség van arra, hogy két vagy több intézet közös pályázatot adjon be - írja a Napi Gazdaság.

Az aktív kórházak számára igényelhető összeg felső határa 1 és 2 millió forint között van ágyanként. Egy teljes telephely megszüntetéséért ágyanként legfeljebb 2 millió forintra, teljes osztály megszüntetésére vagy több osztály összevonásakor 1,5 millióra lehet pályázni ágyanként. Ha aktív ágyat krónikussá kívánnak átalakítani, akkor azt egymillió forinttal tudja támogatni a költségvetés, szintén ágyanként.

A területi egyenlőtlenségek csökkentésére és a helyi szükségletekhez való átalakításra legfeljebb 200 millió forinthoz juthatnak a közösen pályázó intézmények. A tendereket november közepén bírálják el. A támogatást nem kell visszatéríteniük a szolgáltatóknak, ha 2007 végéig a vállalt teljesítés megtörténik.

Elbírálási szempont a sürgősségi ellátás szervezésének korszerűsítése, a betegirányítási rendszer kialakítása, illetve a járó- és fekvőbeteg-intézmények együttműködése. A szakemberek szerint a pályázat valóban ösztönzőleg hathat a kapacitások ésszerűsítésére, ám a határidőt túl közelinek tartják. Ugyanakkor a pályáztatás önmagában nem elég, hiszen az átalakított ágyakat fenn is kell tartani, így sokak szerint nem lenne hátrányos, ha végre a krónikus ellátás finanszírozása is a kapacitásváltásra ösztökélne.

Az elkülönített 10 milliárd forintból fennmaradó 3,5 milliárdot 98 kórház és 42 szakrendelő között osztják szét egyszeri támogatás formájában.