Már közel 13 000-en játsszák a Tőzsdemágust

Vágólapra másolva!
Az elmúlt két hétben már majdnem 13 000 ember regisztrálta magát a Tőzsdemágus játékban. Az élen álló játékosoknak még a BUX egésznapos esése sem vette el a kedvét kedden, nyereséggel zárták a napot.
Vágólapra másolva!

Összesen 12 952 ember regisztrálta magát keddig a Tőzsdemágus játékban, ahol valós kereskedési adatok alapján lehet kipróbálni, hogy mi is az a tőzsdézés. (regisztrálni itt lehet) A mostani játékosok száma máris meghaladta a két évvel ezelőtti játékban résztvevők számát, akkor ugyanis az érdeklődők összlétszáma 12 000 volt.

Az első helyezett egyébként keddig a virtuálisan kapott 2 millió forintját 2,2 millió forintra növelte. Nyeresége ugyan 2,3 millió fölött is volt a nap folyamán, de a mai piaci nap nehéznek bizonyult.

Kedden a napon belüli nyertes közel 5,21 százalékos hozamot ért el, ami jó eredmény az egész napos esés és a mínusz 100 pontos zárás után. A választások éreztették hatásukat a tőzsdén.

A befektetési kultúrát kívánja fejleszteni Magyarországon a Budapesti Értéktőzsde szeptember végén indított játéka. A két hónapos Tőzsdemágus játékra jelentkezők a valós adatoknak tökéletesen megfelelő tőzsdeszimulációban játszhatnak, kétmillió forinttal.

A játék legnagyobb erénye, hogy valós idejű, tehát a 15 perces késleltetés nélkül juthatnak a játékosok aktuális tőzsdei adatokhoz. A játékban olimpikonok és médiaszemélyiségek is részt vesznek, ezzel is növelve a kereskedés izgalmát.