Vágólapra másolva!
A finn elnökség idején lengyel indítványra szigorítanák a vodka definícióját, ezzel egyaránt védve a hagyományos receptet és a fogyasztók érdekeit. Az EU agárbizottsága kimondta, hogy vodkát csak gabonából, burgonyából vagy cukorrépából lehet főzni. Ezzel az állásfoglalással közelebb került a szigorításhoz a nemes párlat. Az előterjesztés januárban kerülhet az Európai Parlament elé.
Vágólapra másolva!

Az EU szakbizottságának meghatározása szerint a vodkát olyan szeszes ital, amelyet gabonából, burgonyából vagy cukorrépamelaszból 96 százalékos etilalkohollá pároltak le, majd abból hígították vissza. A definiálás során megszüntették a többszöri desztillálás lehetőségét és az alapanyag feltüntetésének kötelezettségét is.

A szakbizottság október 3-i állásfoglalásával pont kerülhet a kibontakozó vodkaháború végére. A döntés várható volt, hiszen a jelenlegi finn elnökség és a lengyel, svéd, dán és a három balti állam érdekeltsége elég az évszázados recept és a nemes ital jó hírének megóvásához.

A jelenlegi laza meghatározás szigorítása elsősorban a magyar vodkagyártókat sújtaná, illetve közülük is csak néhány kommersz italokat előállító céget. A valódi problémát ugyanis nem a gyümölcsből főzött italok okozzák, a híresztelések ellenére, mivel azokat a szintén jól csengő és védett pálinka néven érdemes forgalomba hozni. A cél elsősorban az, hogy az ipari aromázott szeszek ne ronthassák a hagyományos márkanevek nimbuszát, a címkéken a valóság szerepeljen.

A vodka fogyasztóvédelmi, árujelző és címkézési vonatkozása a jövő héten kerül környezetvédelmi bizottság elé. A januári végszavazásig a rossz minőségű italok egészségre, így a társadalombiztosításra gyakorolt hatásaitól az eredetvédelemig sok kérdéskör felvetődhet még a vitákban. A végszavazás előreláthatólag januárban lesz az ügyben.