ICEG: Jövőre érezzük meg igazán a kiigazítást

Vágólapra másolva!
Összességében lassuló ütemű, de még így is kedvező növekedést vár 2006-tól az International Center for Economic Growth (ICEG) gazdaságkutató. Az elemzők szerint 2007-ben meglódul az infláció, az ICEG szerint idén összességében 3,5 százalékra számíthatunk, míg jövőre a fogyasztói árak növekedése a 6,5 százalékot is elérheti. A kutatók szerint az államháztartási kiigazítások teljesen átírják a növekedési pályát. Az államháztartás hiánya idén teljesíthető, de 2008-ra nem érjük el a 3 százalékos hiánycélt.
Vágólapra másolva!

Összességében kedvező a gazdaság bővülése szempontjából a világgazdaság hangulat az ICEG szakemberi szerint. "Nincsenek lassító tényezők, de az utóbbi időben a FED és az ECB kamatemelései már előrevetítették, hogy lassulhat a külső konjunktúra" - jelentette ki Oszlay András, az ICEG elemzője.

Az ICEG jelentése szerint az exportra termelő vállalatok őriznek ugyan egyfajta lendületet, de ez hosszú távon kifulladni látszik. Ettől függetlenül 2007-ben még nem mutatkoznak problémák. A szolgáltatások terén megfigyelhető bizonyos lassulás, de ez nem a piaci szolgáltatásokban jelentkezik. A szolgáltató szektort azonban rosszul érintik majd a kormány megszorító intézkedései, ugyanis 2007-ben érezhetően csökken majd a lakossági fogyasztási kedv.

Beruházások terén 2005-ben még 6,6 százalékos volt a növekedés. De a beruházások jelentős része már ekkor is az állami szektortól érkezett. Ez a tendencia azóta tovább növekedett a autópálya-építésekkel és az árvízvédelembe fektetett összegekkel. A beruházások dinamikája csökkenni fog, és tovább nő majd az állam súlya ebben a szektorban.

A kutatók 2006 első negyedévében alacsony inflációnövekedést prognosztizáltak, azonban ez is gyorsulhat a kőolajár változásai és a globális instabilitás miatt. Gáspár Pál, az ICEG igazgatója szerint a Gyurcsány-féle stabilitási program azonban teljesen átírja az inflációs dinamikát. Az ICEG szerint az infláció már idén meglódul, decemberre 5 százalék körül lesz, ez éves átlagban 3,5 százalékos fogyasztóiár-növekedést jelent 2006-ra. A kiigazítások 2007 elején éreztetik majd igazán hatásukat: ekkorra az ICEG 7,5 százalékos inflációt jósol, az egész évet tekintve ez azonban 6 százalékra enyhül.

A forint árfolyama további bizonytalansági tényezőt jelent. Oszlay András szerint jelenleg a forint árfolyamát befolyásoló tényező - a globális, a regionális és a hazai hatások - egyaránt negatív irányba viszik el a nemzeti valutát. Azt azonban jelenleg nem lehet megmondani, hogy melyik tényező hatása érvényesül elsősorban. Oszlay úgy véli, a forint valahol 265-270-es árfolyamon stabilizálódik majd az euróval szemben.

Az ICEG szakemberei szerint az MNB-nek idén még 100 bázispontot kell emelnie alapkamatán a stabilitás megtartásához. A Nemzeti Bank ezt vélhetően kisebb lépésekben teszi majd meg. 2007. év végére a szakemberek úgy vélik, a megszorító intézkedések hatására az MNB akár kamatcsökkentést is kezdhet, így az alapkamat 7,25 százalékra várható jövő decemberre.

Az államháztartás hiányáról alkotott intézkedéseket is felülírta a Gyurcsány-csomag. Gáspár Pál szerint a mostani 8,2 százalékos hiánycél teljesíthetőnek tűnik 2006-ban. Jövőre, a megszorítások hatására a kutatók 6 százalékos hiányt prognosztizálnak. Az ICEG szakemberei szerint 2008-ra nem valósul meg az euró bevezetéséhez szükséges 3 százalékos GDP-arányos hiány.

Gáspár Pál szerint a hiánnyal kapcsolatos bizonytalanságot növeli, hogy még mindig nem látnak tisztán a megszorítások melletti reformok kérdésében. A 2006-os évben a kiigazításokból eredő pénz 65 százaléka bevételnövelésből származik, és csak 35 százalék a tényleges reform eredménye. Ugyanakkor a kutatók figyelmeztettek: a reformok és a kiadáscsökkentés sok esetben bevételkieséssel járhat rövid távon a végkielégítések és az átszervezések költségei miatt. Az ICEG igazgatója szerint ugyanakkor a mostaninál jobban kellene figyelni a szociális ellátó és nyugdíjrendszerekben rejlő bizonytalanságokra. Álláspontja szerint az oktatás és az egészségügy elsősorban átszervezésre szorul. Ugyanakkor mindenképpen meg kellene oldani a gyógyszerártámogatás kérdését, amely jelenleg a GDP 1,5 százalékát viszi el.

ICEG gazdasági előrejelzések

2005

2006 előrejelzés

2007 előrejelzés

GDP

+4,1 %

+4,0 %

+2,0 %

Munkanélküliség

7,3%

7,5%

8,0%

Reálbérek

+6,0 %

+1,5 %

-3,5 %

Államháztartási hiány/GDP

-6,3 %

-8,2 %

-6,0 %

Államadósság/GDP

61 %

63,5%

67 %

Folyó fizetési mérleg/GDP

-7,4 %

-6,9 %

-5,1 %

Jegybanki alapkamat

6,00 %

7,25 %

7,00 %



Barsi Szabó Gergely