A négyhavi külkerhiány 214 milliárd forint

Vágólapra másolva!
A külkereskedelmi termékforgalom 214 milliárd forint, azaz 842,1 millió euró hiánnyal zárt az év első négy hónapjában az előzetes adatok szerint, szemben az egy évvel korábbi 931,8 millió euróval - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Vágólapra másolva!

Az első négy hónapban a kivitel értéke 4528 milliárd forintot, a behozatalé pedig 4742 milliárd forintot tett ki az előzetes adatok szerint. Az export forintértéke 21, az importé 19 százalékkal nőtt 2005 első négy hónapjához képest.

Áprilisban a kivitel értéke 1150 milliárd forintot, a behozatalé 1201 milliárd forintot ért el, ami az export esetében 14, importban pedig 8 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi szinthez képest. A külkereskedelmi mérleg áprilisi hiánya 51 milliárd forintot (188 millió eurót) tett ki. A kivitel 75, a behozatal 65 százalékát az Európai Unió tagállamaival bonyolítottuk le.

Márciusban a hiány 266 millió euró volt, ez 143,5 millió euróval több, mint 2005 márciusában. Az export értéke márciusban 4,981 milliárd euró volt, 20,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az import 5,247 milliárd eurót tett ki, 22,5 százalékkal bővült.