A tőzsdén adják el a CEC maradékát

Vágólapra másolva!
A román kormány nyilvános nemzetközi kibocsátással adja el a Casa de Economii si Consemnatiuni (CEC) takarékpénztár maradékát, miután pályázaton stratégiai befektetőnek és a bank dolgozóinak, nyugdíjasainak értékesíti a pénzintézet 69,9 százalékát, illetve 5 százalékát, jelentette a Mediafax hírügynökség hétfőn.
Vágólapra másolva!

A részvénytöbbség értékesítésének menetrendjéről nem közöltek újat, a kormányhatározatban mindössze az szerepel, hogy bármikor felfüggeszthetik a CEC privatizálását, ha olyan körülmények keletkeznek, amelyek negatívan befolyásolhatják a magánosítás folyamatát.

Korábban olyan hírek láttak napvilágot kormányzati forrásokból, hogy a CEC privatizálását akár két évvel is elhalaszthatják, mivel az előzetes, 300 millió euró körüli árajánlatok messze elmaradtak a várt 500-600 milliótól.

A múlt héten, az EBRD londoni közgyűlésén, Sebastian Vladescu pénzügyminiszter azt mondta, hogy a román kormány az elkövetkező hetekben bejelenti a kötelező érvényű ajánlatok benyújtási határidejét is. A miniszter szerint a privatizációs folyamatot felgyorsítják, hogy az az év vége előtt lezárható legyen. A román kormány elvileg ez év végéig, a jövőre esedékes EU-csatlakozás előtt szeretné teljesen privatizálni a bankrendszert.

A kormányhatározat szerint a stratégiai befektető kiválasztásában a kínált ár lesz a döntő, és kevésbé a CEC jövője, írták román lapok a hét végén. Az osztrák Raiffeisen csoport bukaresti képviselője azt mondta egy lapnyilatkozatában, hogy az osztrák pénzintézet számára stratégiai fontosságú lenne a CEC megszerzése, azonban "szélsőséges" árat nem óhajt adni érte.

A román kormány április végén döntött a CEC privatizációs stratégiájának megváltoztatásáról, e szerint a korábban tervezett 85 százalék helyett csupán 69,9 százaléknyi tulajdonrészt privatizálnak, és újabb előzetes árajánlatot várnak az érdeklődőktől június végéig, július elejéig.

Októberben hét bank tett előzetes, nem kötelező ajánlatot a CEC-re: a francia-belga Dexia SA, az osztrák Raiffeisen Zentralbank Österreich AG és az Erste Bank, az OTP Bank Rt., a görög Ethniki Trapeza és az ugyancsak görög EFG Eurobank Ergasias és az olasz Banca Monte dei Paschi di Siena SpA. Az Erste Bank decemberben megszerezte a román Banca Comerciala Romana 61,88 százalékát 3,75 milliárd euróért, majd kiszállt a CEC-pályázatból.

Az első negyedévben a CEC 12,676 millió lej (3,67 millió euró) adózott eredményt ért el. Egy évvel azelőtt veszteséges volt. Tavaly a CEC-nek 4,242 millió lejes adózott eredménye volt, a mérlegfőösszegét tekintve 4,4 százalékos piaci részesedéssel. Az idei első negyedév végére a mérlegfőösszege 7 százalékkal 5,991 milliárd lejre (1,73 milliárd euróra) nőtt.