Várakozások fölött a Danubius vesztesége

Vágólapra másolva!
Az elemzői várakozásokat meghaladó módon nőtt a Danubius Hotels vesztesége az első negyedben, és elérte a 2,361 milliárd forintot. Az 1,365 milliárd forintos üzemi veszteséget 975 millió forintnyi pénzügyi veszteség rontotta, amelyből 728 millió forintért a devizaárfolyam-veszteség okolható.
Vágólapra másolva!

A Danubius Hotels csoport az év első három hónapjában 2,361 milliárd forint konszolidált veszteséget könyvelt el, 610 millió forinttal többet az egy évvel korábbinál. A porftolio.hu által megkérdezett elemzők 2092 milliárd forint veszteséget vártak. A nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) alapján készült első negyedévi konszolidált gyorsjelentés szerint az árbevétel 17,6 százalékkal, 8,66 milliárd forintra emelkedett.

A költségek ugyan az árbevételnél némiképp kisebb arányban, 14,2 százalékkal nőttek, de az időszak a régióban "mellékszezonnak minősül", ami üzemi szinten is veszteséget eredményezett - jegyezte meg a gyorsjelentés.

Az 1,365 milliárd forintos üzemi szintű veszteséget 975 millió forintnyi pénzügyi veszteség rontotta tovább. A pénzügyi veszteség jelentős része, 728 millió forint a hitelek átértékeléséből adódó, nem realizált devizaárfolyam-veszteség. A bázisidőszakban ezen a soron 160 millió forintos veszteséget számolt el a Danubius csoport. A Danubius csoportszinten január-márciusban emelni tudta a szállodáiban az átlagárat, ami 12 százalékkal növelte az egy kiadható szobára eső árbevételt.

A magyarországi Danubius szállodák foglaltsága az első negyedévben 52,8 százalék volt, 2,1 százalékponttal rosszabb az egy évvel korábbinál. Ugyanakkor az átlagárak közel 20 százalékkal, 10 574 forintra emelkedtek. (A KSH adatai szerint az első negyedévben a magyarországi szállodák átlagos foglaltsága 45,7 százalék, az egy kiadható szobára jutó átlagár pedig 5696 forint volt.)

A csehországi szállodák foglaltsága 1,5 százalékpontos csökkenéssel 72,8 százalék volt az év első három hónapjában, és az átlagárak 2,6 százalékkal emelkedtek cseh koronában számolva. A szlovák szállodák foglaltsága szintén mérséklődött, a 64,5 százalékos átlagos foglaltság 1,6 százalékponttal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Itt a szlovák koronában számított átlagár is visszaesett 2,5 százalékkal. A romániai szállodák foglaltsága 4 százalékponttal, 37,9 százalékra csökkent, és az átlagár lejben számolva több mint 30 százalékkal emelkedett.

A csoport konszolidált mérlegének főösszege március végén 81,335 milliárd forint volt, 8,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A mérlegben az ingatlanok, berendezések értéke 5,4 százalékkal, 70,262 milliárd forintra nőtt. A társaságcsoportnak március végén összesen 33,577 milliárd forint kötelezettsége volt, nagyrészt hosszúlejáratú hitel. A 8,285 milliárd forint jegyzett tőkéjű Danubius Hotels saját tőkéje az időszak végén 47,758 milliárd forintot tett ki, ami 4,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A Danubius csoport az első negyedévben több mint két milliárd forintot költött felújításokra.

A Danubius Hotels tulajdonosi összetétele nem változott. Az Interag Rt. 30,77 százaléknyi, a CP Holdings 18,75 százaléknyi szavazó részvénnyel rendelkezik. A British Empire Securities and General Trust Plc. 6,59 százalékot, az Israel Tractors pedig 6,41 százalékot kitevő szavazó részvényt birtokol, míg a CIB banknál 5,54 százaléknyi szavazati jogot biztosító részvény van.