Ismét veszteséges a Globus

Vágólapra másolva!
A Globus-csoport az idén az első negyedévet adózás előtt 763,7 millió forint, adózás után 757 millió veszteséggel zárta - közölte a társaság gyorsjelentésében pénteken.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi számviteli elvek (IFRS) szerint konszolidált, nem auditált eredménykimutatás alapján a Globus-csoport idei első negyedéves nettó árbevétele 7,056 milliárd forint volt. Az elmúlt év első negyedévében adózás előtt és után is 480,2 millió forint volt a veszteség. A csoport üzemi tevékenysége is veszteséges volt, az idei első három hónapban 598 millió forint veszteséget mutatott, szemben a tavaly első negyedéves 383 millió forint veszteséggel.

A Globus értékesítésében az idei év első negyedévben jelentős eltérést mutattak a kül- és a belföldi eladások. Míg az export nettó árbevétele 3 százalékkal nőtt, nagyobb részt az áremelkedések, illetve kisebb mértékben az árfolyamváltozások együttes módosulásának hatására, addig a belpiaci eladások több mint 4 százalékkal csökkentek.

A belföldi értékesítés nettó árbevétele az idén az első negyedévben 3,685 milliárd forintot tett ki. A kivitel nettó árbevétele 3,371 milliárd forint volt. Az exportban a legjobban a keleti kivitelre kerülő kukorica, zöldborsó termékek, illetve a savanyúságok ára emelkedett, a tavalyi év hasonló időszakához képest átlagosan 10 százalékkal. A társaság vezetősége szerint az értékesítés volumenének tavalyi mennyisége idén nem növelhető a cég főbb piacain kialakult kiélezett versenyhelyzet miatt.

Az árfolyamváltozások kedvezően hatottak a cég eredményére: a dollár átlagos árfolyama 13 százalékkal, az euróé 4 százalékkal emelkedett. Magyarországon is átlagosan több mint 4 százalékkal nőttek az árak, a hazai piacon azonban nőtt az olcsó termékek aránya.

A cég összegzése szerint kedvezőtlenül hatott a csoport első negyedéves eredményére a végrehajtott létszámleépítések egyszeri költsége, valamint a kamatemelkedések okozta többletköltségek.

A cégcsoport mérlegfőösszege az első negyedév végén 36 milliárd forint volt, tavalyhoz képest ez 23,1 százalékos csökkenést jelent. A Globus saját tőkéje 12,443 milliárd forint volt a negyedév végén, míg egy évvel korábban 18,943 milliárd forint volt.

A Globus részvénye csütörtökön 446 forinton zárt. Az elmúlt 12 hónapban 250 és 458 forint között mozgott a részvény árfolyama.