Járai: Veszélyben a forint

Vágólapra másolva!
A forint komoly veszélyben van, miközben a választási harcba bonyolódott politikusok nem ismerik fel a költségvetési helyzet súlyosságát, és a szükséges reformok nem látszanak, írta kedden a Dow Jones hírügynökség a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, Járai Zsigmond nyilatkozatát idézve.
Vágólapra másolva!

A forint stabilitása komoly veszélyben van, és nem látszanak a költségvetési reform előkészületei: sem a közvélemény, sem az intézkedések előkészítése - idézte Járait a hírügynökség.

A politikusok szemlátomást elefántcsonttoronyban élnek, nincsenek tisztában a helyzet súlyosságával, nem is értik - idézte a bankelnök szavait a Dow Jones. Járai Zsigmond a forint bizonytalanságának fő tényezői között említette a csökkenő nemzetközi kockázatvállalási étvágyat a világpiacon, a magyar költségvetési helyzet átláthatóságának hiányát, az EU sürgetését a kiadások kezelésére és a belső feszültséget a központi bank pénzügypolitikai tanácsában, írta a hírügynökség. - A költségvetés kritikus helyzete a kulcs - tette hozzá az MNB elnöke a Dow Jones szerint. Adócsökkentésre, a szociális kiadások mérséklésére, a közalkalmazottak létszámának csökkentésére van szükség, és ezeket az intézkedéseket társadalmi vitának kell megelőznie, írta a hírügynökség, Járait idézve.

A deficit szerkezeti jellegű, amelyet nehéz kezelni. A kiadáscsökkentés elkerülhetetlen - idézte szavait a Dow Jones, és hozzátette: Járai szerint a költségvetés beruházási kiadásait már nem lehet tovább csökkenteni.

Az MNB elnöke egyszersmind figyelmeztetett, hogy a költségvetési hiány csökkentése nem vezet feltétlenül alacsonyabb kamatokhoz vagy kisebb adósságszolgálathoz, írta a hírügynökség.

A kamatláb már most is viszonylag alacsony, a kamattörlesztés nem csökkenhet gyorsan - idézte Járait a Dow Jones, és a hírügynökség szerint ezzel arra utalt, hogy valószínűtlenek az afféle feltételezések, amelyek szerint deficitcsökkentés révén a bruttó hazai termék (GDP) 2-3 százalékának megfelelő összeg takarítható meg az adósságszolgálatból.