A bürokrácia miatt sok a német munkanélküli

Vágólapra másolva!
Németországban akár 4,2 millió új munkahelyet lehetne létrehozni, ha leépítenék a gazdaságot korlátozó bürokráciát. A Német Gazdasági Intézet 28 ország foglalkoztatottsági adatait vetette össze. A vizsgálat tapasztalatai szerint minél kisebb mértékű az állami beavatkozás a gazdaságban, annál nagyobb a foglalkoztatottság. Gazdasági szakemberek az elbocsátások elleni védelem lazítását sürgetik Németországban.
Vágólapra másolva!

Akár 4,2 millió új munkahelyet is létre lehetne hozni Németországban a következő 15 évben, ha az állam kevésbé folyna bele a gazdasági vérkeringésbe - állítja a kölni, munkaadói szervezetekhez közelálló Német Gazdasági Intézet (IW). " Ehhez az állami bürokráciának és a túlszabályozottságnak a skandináv színvonalra kellene mérséklődnie "- közölte Michael Hüther, az intézet igazgatója.

Az angolszász országok példáját követve 4,9 millió új állást is létre lehetne hozni - mondta, annak a tapasztalatnak az alapján, hogy minél csekélyebb az államnak a munkaerőpiaci beavatkozása, annál magasabb a foglalkoztatási ráta. Az IW az " Új szociális piacgazdaság" programjának megbízásából összevetette az állami beavatkozás mértékét 28 ipari országban.

Németország e listán a munkaerőpiacot érintőn az utolsó - legerőteljesebben beavatkozó államnak járó - helyen áll, a képzés, oktatás piacán pedig a 25., vagyis a hátulról számított harmadik helyen. Hütner szerint egy alacsony költségkihatással járó bürokrácia-leépítés révén mindenekelőtt a fiatalok, a nők és az idősebbek színvonalát lehetne növelni, egyidejűleg pedig mérsékelni a fekete munka arányát, ahogyan az a skandináv országokban, az USA-ban, Kanadában, Írországban és Nagy-Britanniában történt.

A hamburgi Világgazdasági Kutatóintézet (HWWI) igazgatója, Thomas Straubhaar ezzel kapcsolatban ismételten az elbocsátások elleni védelem lazítását sürgette. Szerinte az államnak erőteljesebben vissza kellene magát tartania az egészségügy és a képzés terén. Mint közölte:" A félrevivő szabályozás miatt lemaradunk a fejlődésben, ami más országokban sok új munkahely létrejöttével jár."