Romlottak az eurózóna gazdasági kilátásai

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság lefelé módosította az eurózóna országait érintően az év első három negyedévére vonatkozó gazdaságnövekedési előrejelzését. Korábban a bizottság illetékesei és az eurózóna országainak pénzügyminiszterei is egyaránt kedvező növekedési kilátásokról nyilatkoztak.
Vágólapra másolva!

A bizottság a 12 tagú euróövezetben a nemzeti termék növekedési ütemét az első negyedévre 0,4-0,8 százalékra, a másodikra 0,3-0,8 százalékra, a harmadik negyedévre pedig 0,4-0,9 százalékra várja. A bizottság közleményében nem ad magyarázatot az előrejelzés módosítására.

Az Európai Unió statisztikai hivatala szerdán megerősítette, hogy az eurózónában 2005 utolsó negyedévében erőteljesen lassult a GDP növekedési üteme. Az előző negyedévi 0,7 százalékról 0,3 százalékra csökkent. A 25 tagú unióban pedig a negyedik negyedévre 0,7 százalékról 0,4 százalékra lassult.