Még mindig nő a mobil-előfizetők száma

Vágólapra másolva!
Februárban tovább emelkedett a három hazai mobilszolgáltató előfizetőinek a száma. A hónap végi 9 millió 374 ezer előfizető ugyanis 0,27 százalékkal több volt az egy hónappal korábbi adatnál - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) kedden az [origo]-val.
Vágólapra másolva!

Február végére, a 100 főre jutó előfizetések száma 93-ra nőtt, az egy hónappal korábbi 92,7-ről, illetve a 2005 február végi 87-ről. A hónap végén az ügyfélszám 6,74 százalékkal haladta meg a 12 hónappal korábbit.

Az idén, február végére az előfizetői szám alapján, a Vodafone piaci részesedése 21,99 százalékra emelkedett a január végi 21,88 százalékról, míg a T-Mobile Magyarország Rt. részesedése 44,93 százalékról 44,91 százalékra, a Pannoné pedig 33,19 százalékról 33,10 százalékra csökkent.

Az utolsó három hónapban a hívás, vagy SMS-t indító, illetve fogadó feltöltéses, valamint az előfizetéses kártyák száma februárban 14 ezerrel, 8 millió 753 ezerre növekedett.

A tényleges forgalmat bonyolító ügyfelek száma alapján február végén a T-Mobile piaci részesedése 44,99 százalékra csökkent a január végi 45,06 százalékról, a Pannoné az egy hónappal korábbi 33,63 százalékról 33,55 százalékra mérséklődött, a Vodafone-é pedig 21,45 százalékra nőtt a január végén mért 21,32 százalékról. A három szolgáltató ügyfelei 2006 februárjában 2 982 számot hordoztak a 2004 májusa óta igénybe vehető mobil-számhordozhatóság keretében. Az NHH adatai szerint a számhordozhatóság 2006 február végéig összesen 106 378 mobilszámot érintett.