Folytatódhat az M0-s építése

Vágólapra másolva!
Egyelőre folytatódhat az M0-s körgyűrű építése, mivel a Fővárosi Bíróság elutasította a SZIKE Környezet- és Egészségvédelmi Egyesület építést felfüggesztő kérelmét - közölte Tompos Attila, a Nemzeti Autópálya Zrt. EU-koordinációs igazgatója. A felperes keresetében szereplő további beadványokról még tárgyalnak majd.
Vágólapra másolva!

A SZIKE a Fővárosi Bíróságon támadta meg az M0-s körgyűrű 3-as út és M3-as autópálya közötti 8,9 kilométeres részszakaszának 2005. december 21-én kiadott építési engedélyét. A Fővárosi Bíróságtól a civil szervezet a másodfokú építési engedély végrehajthatóságának felfüggesztését is kérte, ebben született döntés: a bíróság nem adott helyt a felperes végrehajtás felfüggesztésére vonatkozó kérelmének.

A beadványban mind az első-, mind a másodfokú építési engedély, illetve a környezetvédelmi engedély hatályon kívül helyezésére kérte a szervezet a bíróságot, és arra, hogy új eljárás lefolytatására kötelezze a hatóságokat. Ebben a kérdésben 45 napon belül kell kitűzni a tárgyalás időpontját a Fővárosi Bíróságnak - mondta Tompos Attila.

A mostani végzés ellen a Fővárosi Ítélőtáblánál 15 napon belül fellebbezhet az egyesület. A végzés végrehajthatóságát a fellebbezés nem érinti, tehát a másodfokú építési engedély továbbra is jogerős és végrehajtható.

Tompos Attila korábban elmondta: ha az építést nem tudnák a tervezett időben befejezni, Magyarország eleshet 284 millió eurós Kohéziós Alap-támogatástól, amelyet az M0-s körgyűrű keleti szektorának a 4-es út és M3-as autópálya közötti 26,5 kilométeres szakaszának megépítésére kapott az Európai Uniótól.

Az unió azzal a feltétellel nyújtott a beruházáshoz 85 százalékos vissza nem térítendő támogatást, hogy az utat 2007. november 30-ig forgalomba kell helyezni, és a támogatás pénzügyi zárását 2008 végéig el kell végezni. Ha ez nem teljesül, akkor vissza kell fizetni az EU-nak a támogatás összegét.