Ecostat: 4,1 százalékkal nőtt a GDP tavaly

Vágólapra másolva!
A bruttó hazai termék (GDP) a tavalyi negyedik negyedévben és 2005 egészében egyaránt 4,1 százalékkal nőtt az előző évhez képest - derül ki az Ecostat gyorsbecsléséből. A magyar gazdaság 2005-ös bővülése 0,5 százalékponttal marad el az előző évestől.
Vágólapra másolva!

A szezonálisan kiigazított adatok alapján az utolsó negyedévben a GDP 0,9 százalékkal gyarapodott a harmadik negyedévhez képest - közölte az Ecostat KSH Gazdaságelemző és Informatikai Intézet kedden. A gyorsbecslés szerint a magyar gazdaság a tavalyi utolsó negyedévben továbbra is dinamikusan, bár az előző két negyedévinél némileg lassabb ütemben nőtt.

A magyar gazdaság 4,1 százalékos növekedése 2005-ben 0,5 százalékponttal elmaradt az előző évestől, de meghaladja a 2003-as 3,4 százalékot. 2005-ben az Európai Unió gazdasági növekedésének dinamikája 0,8 százalékponttal csökkent.

Az Ecostat szerint a továbbra is élénknek ítélhető hazai növekedés fő hajtóerejét az ipar, az építőipar és az exportvezérelt szolgáltatások jelentették, míg a mezőgazdaság teljesítménye a bázishatás miatt jelentős csökkenést mutat.