Még egy hétig igényelhető a diákhitel

Vágólapra másolva!
Február 15-ig adhatják le igénylésüket azok a hallgatók, akik most először vennék fel a diákhitelt, és már a március 14-i, tavaszi első folyósítás alkalmával szeretnék megkapni kölcsönüket - közölte Őri András, a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója.
Vágólapra másolva!

Az érintetteknek a papírok leadása mellett lehetőség szerint február közepéig be is kell iratkozniuk tanintézetükbe, hiszen a jogszabály szerint diákhitelt csak beiratkozott hallgató kaphat.

Akik már korábban is kaptak diákhitelt, már van szerződésük, azoknak új igénylést nem kell leadniuk, viszont a márciusi utalás érdekében nekik is célszerű mihamarabb beiratkozniuk.

A választható havi hitelösszeg 15, 21, 25 vagy 30 ezer forint, amit a hallgató a tanulmányi félévre egy összegben is felvehet - így már márciusban akár 150 ezer forinthoz juthat hozzá. A kamat mértéke a tavaszi szemeszterre 10,22 százalék.

A tavaszi szemeszterre vonatkozó végső diákhitel-igénylési határidő május 15-e. Ha valaki ezt a határidőt lekési, akkor igénylése már csak az őszi szemesztertől lehet érvényes. A fenti határidőn belül azonban bármelyik hónap 15-ig leadott új igénylésekre az első utalás a következő hónap 15-én történhet. Ekkor a jogosult visszamenőleg hozzájut a szemeszter kezdete óta eltelt hónapokra esedékes kölcsönéhez is.