Rekordforgalom a börzén

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde történetének legnagyobb forgalma zajlott csütörtökön a Mol-részvények 146 milliárd forint feletti átkötésének köszönhetően. A börze részvényindexe, a BUX 179,52 pontos emelkedéssel, 20 858,16 ponton zárt, ami szerdai záró értékhez képest ez 0,87 százalékos erősödés.
Vágólapra másolva!

A 150 milliárd forintot meghaladó forgalomban a vezető részvények árfolyama a stagnáló Magyar Telekom kivételével emelkedett az előző napi záróárakhoz viszonyítva. Mol árfolyama 225 forinttal, 1,15 százalékkal 19 825 forintra emelkedett, a papír forgalma 147,25 milliárd forint volt. A Mol közlése szerint 7 411 696 darab saját részvény átkötésére került sor csütörtökön: a társaság 19 750 forinton eladta és visszavásárolta a részvényeket.

Szintén céges tranzakcióval magyarázta a szakértő a OTP 2,5 milliárd forintos forgalmát, és hozzátette: a társaságok saját részvényvásárlásai "karbantartották" az árakat. Az OTP Bank részvényeinek 2,5 milliárd forintos forgalomban 76 forinttal, 1,09 százalékkal erősödött, 7 076 forinton zárt.

A Richter papírok ára 400 forinttal, 1,06 százalékkal 38 400 forintra emelkedett, a gyógyszergyár részvényeivel 529 millió forint értékben kereskedtek.A másik gyógyszeripari papír, az Egis árfolyama 290 forinttal, 1,28 százalékkal 22 890 forintra nőtt. A Magyar Telekom papírok ára nem változott a szerdai záráshoz képest, a részvények 950 forintot értek záráskor, forgalmuk 161 millió forint volt.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 19,41 ponttal, 1,10 százalékkal 1 778,78 pontra emelkedett.

Farkas Róbert, a Takarékbank kereskedési igazgatója szerint a részvényárak "kozmetikázása" befejeződött, pénteken a félnapos kereskedésben már nem lehet nagy változásokra számítani, ám a forint már "mutatja" az index irányát is. A forint csütörtöki esése miatt a jövő év kezdetére gyengülést prognosztizált a szakértő.