Januárban csökken a lakossági áram ára

Vágólapra másolva!
Mintegy 4 százalékkal csökken 2006. január elsejével a lakossági villamosenergia ára - jelentette be Kóka János. A gazdasági miniszter elmondta, hogy 5-10 milliárd forint profitcsökkenésről sikerült megállapodni az erőművekkel.
Vágólapra másolva!

Januuártól 4 százalékkal csökken a villamosenergia lakossági végfelhasználói ára, mivel az energiaár nettó értéke egyetlen tarifacsoportban sem változik, ugyanakkor az áfa 25 százalékról 20 százalékra mérséklődik - jelentette be Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter pénteken, sajtótájékoztatón Budapesten.

Ugyanakkor a nem lakossági közüzemi nettó árak 4,4 százalékkal nőnek, így a közüzemi villamosenergia ára 2006. január 1-én átlagosan 2,3 százalékkal emelkedik.

A gazdasági miniszter elmondta: a bejelentett árak azt feltételezik, hogy 5-10 milliárd forint profitcsökkenésről sikerül megállapodni az erőművekkel. Szavai szerint, a hosszú távú áramátvételi szerződésekről folyó tárgyalások jól haladnak, várhatóan januárban le is zárulnak.

Kóka János elmondta, hogy a villamosenergia-árak alakulását kedvezően befolyásolja egyebek mellett, hogy folyamatosan javul a Magyar villamos Művek (MVM) hatékonysága. "Kevesebb pénzből költségtakarékosabban kell, hogy dolgozzon a Magyar Villamos Művek" - tette hozzá. A szolgáltatókkal kötött megállapodások értelmében, a korábbi, 2004-ben még 9 százalék feletti jövedelmezőségük most már csak 7 százalék körüli - mondta Kóka János.

"Ugyanazt a hatékonyságjavulást, költségtakarékosságot várjuk el a szolgáltatóktól, mint amit mi magunk, az MVM-nél is gyakorolunk" - közölte a gazdasági miniszter.

Újságírói kérdésre Kóka János elmondta, hogy a villamosenergia nagykereskedelmi ára 7 százalékkal csökken majd.