Bokros Lajos az ország kettészakadásától tart

Vágólapra másolva!
A magyar gazdaság és társadalom végzetes kettészakadásától tart Bokros Lajos. Az 1995-ben radikális gazdasági reformokat bevezető pénzügyminiszter úgy vélekedett, a politikai osztály ellenérdekelt a régóta szükséges reformok megvalósításában.
Vágólapra másolva!

Magyarország 15-20 éven belül felzárkózhat az Európai Unió átlagához, ha addig az ország folyamatosan néhány százalékkal gyorsabban fejleszti gazdaságát az uniós átlagnál - állította Bokros Lajosegy pénteki rádióműsorban. Ehhez azonban az oktatás, az egészségügy, a nyugdíjellátás, a szociális ellátás, az adórendszer, az államigazgatás és az önkormányzati rendszer gyökeres átalakításra van szükség. Egy gyenge kormány nem alkalmas a reformok végvitelére.

Szerinte a társadalom többsége már 15 éve érdekelt a reformok megvalósításában, ezeknek köszönhetően ugyanis gyorsabban fejlődhetne a magyar gazdaság, valamint az érintett vállalkozók és alkalmazottak jövedelme. A politikai osztály azonban 15-20 éves távlat helyett legfeljebb 4 éves perspektívában gondolkodik. Tagjai ugyanis abban érdekeltek, hogy bármi áron megnyerjék a következő választásokat. Ezt az árat azonban nem ők, hanem a társadalom többsége fizeti meg. Sikeres vadásztársaságoknak azonban a nyúl nem tagja, és pláne nem válhat annak elnökévé - tette hozzá az egykori miniszter.

Bokros Lajos szerint ugyanis az országban egyrészt vannak olyan cégek és ágazatok, amelyek világszínvonalú termékeket gyártanak és világszínvonalon gazdálkodnak, ezáltal magas jövedelemhez juttatják tulajdonosaikat és alkalmazottaikat. Ugyanakkor más vállalkozások, valamint közszféra jelentős része annyi értéket sem termel, mint az ott dolgozók minimálbére, és így a felhalmozott tőke felélése folyik.

Ennek a helyzetnek a volt pénzügyminiszter szerint az lehet a következménye, hogy a magyar társadalom végzetesen kettészakad. A sikeres cégek tulajdonosai és alkalmazottai ugyanis megelégelhetik, hogy az államtól silány szolgáltatásokat kapnak, és az adók, járulékok befizetése helyett megteremtik saját ellátásukat. A gazdaság többi részében tevékenykedők pedig amellett, hogy nem tudják növelni jövedelmüket, egyre rosszabb közellátásban részesülnek majd.

Bokros Lajos úgy véli, az egészségügyben szét kell választani a szolgáltatást és a finanszírozást. Valamint - a nyugdíjrendszer mintájára - az állami egészségbiztosító mellett több, egymással versenyző kötelező magánbiztosítót érdemes létrehozni, amelyek ügyfeleik érdekeit képviselik az egymással erős versenyre kényszerített rendelőkkel és kórházakkal szemben. Azoknak pedig, függetlenül attól, hogy állami, önkormányzati, egyházi, alapítványi vagy magántulajdonban állnak, ugyanúgy versenyezniük kellene árban és a szolgáltatásaik minőségében mint a többi gazdasági szereplőnek.

Az egykori pénzügyminiszter szerint 3200 helyett 320-400, esetleg 500 önkormányzat is elegendő. A mostani helyzetben ugyanis az önkormányzatok többségének nincs jövedelemtermelő képessége, ezért teljes egészében az államtól függnek. Emiatt pedig gyakran kényszerülnek a pártok klientúrájának eltartására. Pont az ilyen helyzetek teremtik meg a politikai osztály ellenérdekeltségét a reformok megvalósításra - fejtette ki Bokros Lajos.

Giczi József