Az áfacsökkentés az autópiacon is megjelent

Vágólapra másolva!
A kiskereskedelmi multikhoz hasonlóan már az autóforgalmazó cégek között is akad olyan, amelyik csökkentett áfával próbálja magához édesgetni a vevőket - írja a Napi Gazdaság. Ebből akár arra is következtethetnénk, hogy a január elsejétől öt százalékkal alacsonyabb áfakulcs miatt érdemesebb elhalasztani a vásárlást, ám a helyzet nem ilyen egyszerű.
Vágólapra másolva!

Nem az új autók kiárusítása, hanem az idei év forgalmának növelése a cél, ehhez hirdetnek különféle akciókat a márkakereskedők. Bár eddig általában egyösszegű árengedményt adott, most az áfacsökkentés előbbre hozásával hirdeti három modelljét: az 1-es, a 3-as és az 5-ös BMW-t a Wallis Motor Pest Kft.

Antal Péter, a WMP ügyvezető igazgatója nem cáfolta, hogy ötletükre hatással lehetett néhány nagy áruházlánc "áfavágási" lépése, ám hozzátette: cége mindig is igyekezett egyéni akciókat szervezni. Mostani lépésük lényege, hogy az idén megrendelt új BMW-ket a jövő évben adják át. Ehhez a legkelendőbb BMW-kből saját pénzéből megfelelő készletet vásárolt a márkakereskedő. A néhány napja megjelent hirdetések alapján eddig nagy az érdeklődés, a tényleges vásárlásokról a jövő hét végéig készülhet összesítés.

A három márkát - Audi, Skoda és Volkswagen - forgalmazó Porsche M5-nél néhány hete élénkebb az érdeklődés, mint korábban, amit Gál Tibor, a Porsche-Inter Auto-cégcsoporthoz tartozó márkakereskedői komplexum cégvezetője azzal magyarázott, hogy a vevőkben mostanra tisztázódott: az idei és a jövő évi áfa, illetve regisztrációs díj alapján mikor járnak jobban. A Porsche M5 több modelljét is átlag 10 százalékos kedvezménnyel kínálja, ezen belül a VW-nél központi akció zajlik, a Skodáknál saját hatáskörben döntöttek a kedvezmények mellett, az Audinál a raktárbázissal egyeztetve alakították ki az árat. Gál tapasztalatai szerint a vevők egy része helyben kér számításokat arra, hogyan alakulnak a jövő évi árak. A "házi matek" alapján kiderül: átlag két-három százalék körüli az eltérés, s ennek hallatán többnyire idén kötik meg a szerződést.

Csak a vezérképviselet központi akcióit érvényesíti kedvezményként áraiban a Peugeot Fábián Kft., amely így is több mint négy százalékkal, 14,6 százalékra növelte a márkán belüli piaci részesedését. A 2006-os regisztrációs díjak parlamenti megszavazásakor egyértelművé vált, hogy azok ellensúlyozzák az áfacsökkenés kedvező hatásait, így tapasztalataik szerint aki idén akar új autót venni, az nem várja meg az évfordulót.

Hasonlóak a tapasztalatok a Citroën Pásztor márkakereskedésnél, hiszen az egyes modellekre kínált nyolcszázezer, illetve egymillió forint kedvezmény eleve idei vásárlásra ösztönöz, ráadásul e francia márka legtöbbet értékesítő szalonja 3,99-5 százalékos THM-es részletfizetési konstrukciót kínál - foglalta össze Török Sándor kereskedelmi igazgató.

Inkább a jövő évre koncentrál az Alfa Romeo, Fiat és Lancia autókat értékesítő S.P.Q.R. Hungária Kft. márkakereskedés, amely csak a Fiat Magyarország Kft. kezdeményeit érvényesíti áraiban ez év végéig. A következő év elejére várható konstrukciókról egyelőre nem nyilatkozott Németh Mariann, a társaság marketingvezetője.

Az Iveco haszonjárművek vásárlóit nem érdekli, hogy jövőre öt százalékkal kisebb lesz az áfa, csak azt számolják ki, hogy a bekerülési árat mikorra tudják kitermelni a fuvarokkal - mondta lapunk megkeresésére Láng Éva, a Levantex Kft. ügyvezető igazgatója. Tapasztalataik szerint hiába igényelhetik vissza a haszonjárművek áfáját a vevők, egy vagy néhány teherautónál az öt százalék plusz idei kifizetése nem olyan jelentős, hogy emiatt a jövő évre halasszák a vásárlást.