A Reuters elemzői nem várnak kamatemelést

Vágólapra másolva!
A Reuters által megkérdezett szakértők szerint nem várható kamatemelés a Monetáris Tanács december 19-i ülésén. Az árfolyami becslés két végén a 250 forintos, illetve a 256 forintos euróárfolyam található.
Vágólapra másolva!

Nem változtatja a 6,0 százalékos alapkamatot hétfői ülésén a Monetáris Tanács - vélik egyöntetűen a Reuters által szerdán megkérdezett elemzők.

A Reuters novemberi felmérésében a 13 megkérdezett elemző azt prognosztizálta, hogy a következő három hónapban befagy a kamatszint, ezt a három hónapra szóló jegybanki kamattartást most megerősítették.

Az elemzők a jövő héten 251,25 és 254,00 forint közötti euróárfolyamra számítanak. Az árfolyami becslés két végén a 250 forintos, illetve a 256 forintos euróárfolyam található - közölte a Reuters, megjegyezve, rövid távon nem várják, hogy 256 forintot meghaladó eurót, azaz, hogy a forint másfél éves árfolyami mélypontot ér el ismét, mint a Fitch adósság-leértékelését követően.