Az ingyenhitel sem kíméli a pénztárcát

Vágólapra másolva!
Idén, év végén is ötletes kedvezményekkel csábítják hitelek felvételére az ajándékvásárlásra készülődő embereket a bankok. Az áruvásárlási hiteleknek egyébként 30-40 százalékát az év utolsó két hónapjában veszik fel az emberek. Célszerű azonban alaposan megvizsgálni a kínált hitelek feltételét, hogy ne utólag derüljön ki, milyen sokba is kerül az "ingyenhitel".
Vágólapra másolva!

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően idén, karácsony környékén is különféle kedvezményekkel kínálják áruvásárlásra is alkalmas hiteleiket a pénzintézetek. Az ünnep közeledtével, a kereskedelmi forgalom gyors emelkedése miatt, a bankok fogyasztási hitelei iránt is amúgy is élénkül az érdeklődés. A bankok hitelkihelyezéssel foglakozó munkatársai pedig, a kereskedőkhöz hasonlóan, kedvezményekkel és akciókkal igyekeznek még vonzóbbá tenni kínálatukat.

Lendvai János, az áruhitelekre szakosodott, Magyar Cetelem Bank elnök-vezérigazgatója arról számolt be az [origo]-nak, hogy a kereskedelmi forgalommal arányosan, novemberben másfélszeresére, decemberben duplájára emelkedik a folyósítható hitelek összege. Néhány más bank még ennél is magasabb növekedéssel számol. A Budapest Bank szakemberei szerint az év utolsó két hónapjában várható az éves hitelkihelyezés 35 százaléka, ami azt jelenti, hogy ilyenkor a szokásos összeg 2,7-szeresét tudják folyósítani. Az OTP Bank még ennél is nagyobbb aránnyal, az éves kihelyezés 40 százalékával számol november és december folyamán.

A bankárok tapasztalatai szerint karácsony előtt nem csak a hitelek iránti érdeklődés és a kedvezően elbírált hitelek száma szokott emelkedni, de megnő a kérelmenként igényelt összeg is. A legtöbb pénzintézet arról számolt be, hogy 80-100 ezer forint az áruvásárláshoz kapcsolódó hitelek átlagos összege. A Budapest Banknál arra számítanak, hogy a hitelek átlagos nagysága, az év végén 15-20 százalékkal a szokásos fölé emelkedik és eléri 90-95 ezer forintot. Így erőteljesebb növekedés vagy magasabb bázis esetén, karácsony előtt az átlagos hitelnagyság akár 100 ezer forint fölé is emelkedhet.

A bankok gyakran működnek együtt bevásárlóközpontokkal, áruházakkal és más kereskedelmi partnerekkel hiteleik értékesítésében. Ennek egyik gyakori módja, hogy a pénzintézet, az elárusító hely közelében hitelpontot működtet vagy az áruházlánccal közös hitelkártyát bocsát ki. Az ilyen együttműködések tapasztalatai és a kiskereskedelmi adatok alapján, a bankok úgy tudják, hogy az idei karácsony előtt is szórakoztató elektronikai termékekre és elektromos konyhai berendezésekre fordítják ügyfeleik a felvett hitelt. Különösen népszerűek a plazma- és LCD tévék, DVD készülékek, házi mozi berendezések. Akadnak azonban olyan ügyfelek is, akik téli utazásukat finanszírozzák a karácsony előtt, többnyire kedvezményes feltételek mellett nyújtott hitelekből.

Fotó: MTI
Ötletes hiteleikkel a bankok tovább fokozzák a karácsonyi vásrlási kedvet

A karácsonyi ajándékvásárláshoz olyan, viszonylag kis összegű, tárgyi fedezetet nem igénylő hitelt érdemes felvenni, amelyre vonatkozó kérelmeket a bankok könnyen el tudnak bírálni és az igényelt összeghez gyorsan hozzá lehet jutni. Erre a célra a fogyasztási hitelek felelnek meg legjobban és azoknak négy fajtájuk van. A személyi kölcsönök felhasználását korlátozzák legkevésbé a bankok, ám azok a legdrágábbak, elbírálási idejük is rendkívül eltérő. Az áruvásárlási hiteleket általában gyorsan elbírálják, akár a vásárlás helyéről is igényelhetőek, de gyakran előfordulnak kötöttségek a felhasználáskor és a nagyobb értékű eszközök vásárlásánál önrészt is elő szoktak írni. A legkényelmesebbek a folyószámlákhoz, vagy a hitelkártyákhoz kapcsolódó hitelkeretek, amelyeket egyszer kell igényelni és többször is felhasználhatók és rugalmasan visszatéríthetők, ezért akár még magas kamat mellet is viszonylag olcsónak bizonyulhatnak. Hátrányuk viszont, hogy hosszú ideig tart, mire a hitelkerethez hozzá lehet férni

Karácsony előtt a bankok különféle, ötletes kedvezményekkel fokozzák tovább a hitelek iránt egyébként is megnyilvánuló, élénk keresletet. Az idei év leggykrabban alkalmazott kedvezménye az "ingyenhitel". Ennek lényege, hogy a kölcsön után, csak bizonyos idő elteltével kell kamatot fizetni és addig ingyen használja az ügyfél a bank pénzét. Ez így is van, ha a hitelt felvevő határidőre kifizeti a teljes összeget. Ha azonban nem tud, vagy nem akar ezzel a lehetőséggel élni, akkor az kölcsön feltételeit ugyanolyan alaposan érdemes megvizsgálni, mint egyéb esetekben, nem kizárt ugyanis, hogy hosszabb távon költségesnek bizonyul az "ingyenhitel". Ezért célszerű alaposan megvizsgálni az egyes hitelek konkrét feltételeit.