Az adóellenőrök sok hibát találtak idén is

Vágólapra másolva!
Idén, az ellenőrzött budapesti adózók, mintegy 80 százalékánál találtak kisebb-nagyobb hibát a fővárosi revizorok. Az iparűzési adó-bevallásoknál a legjellemzőbb hiba az alvállalkozásokkal, valamint a továbbszámlázott szolgáltatásokkal kapcsolatos - számol be a Világgazdaság. Ebben az évben az ügyvédeket, az ingatlan-forgalmazókat, valamint az egészségügyi szolgáltatást végzőket és az idegenforgalmi vállalkozásokat ellenőrizték.
Vágólapra másolva!

Az ellenőrzött fővárosi adózók, mintegy 80 százalékánál találtak hibát a revizorok. Ez az arány általában hasonló szokott lenni - mondta Deli Lajos, a Főpolgármesteri Hivatal adóügyosztályának vezetője. A fővárosi adóhatóság, az előzetes terv szerint az ügyvédeket, az egészségügyi szolgáltatásokat végző vállalkozásokat, az ingatlan-forgalmazókat és az idegenforgalmi vállalkozásokat ellenőrizte az idén. Emellett folyamatosan vizsgálják a legnagyobb adóalanyokat, illetve azokat a cégeket, amelyek egymillió forintnál többet igényelnek vissza..

A leggyakoribb az iparűzési adó-bevallások utólagos vizsgálata. Véletlenszerűen, számítógépes programmal választják ki a körbe bekerülőket. Évente ellenőrzik az egymillió forintnál többet visszaigénylő cégeket. Az ügyosztályvezető elmondta: a cégeknek megéri az iparűzési adó túlfizetése, mert az összeget levonhatják a társasági adó alapjából, s ha később az önkormányzattól visszaigénylik, úgy a pénz után már nem kell a társasági adót leróni.

Az idén, november 30-ig, mintegy ötszáz ellenőrzés történt. Összesen 2,7 milliárd forint hiányt állapítottak meg az adózók terhére, 66 milliót pedig visszautaltak a vállalkozóknak.

Az önkormányzat valószínűleg teljesíti az idei, 149 milliárd forintos bevételi tervét, az idegenforgalmi adóból pedig már most több folyt be a vártnál. Az elmúlt években fokozott ellenőrzési és behajtási tevékenységet folytatott a fővárosi adóhatóság, így jelenleg, mintegy hatmilliárd forint a kinnlevőség, amelyből várhatóan hárommilliárd még az idén bejön.