A GDP 4,5 százalékkal nőtt

Vágólapra másolva!
A bruttó hazai termék (GDP) a harmadik negyedévben 4,5 százalékkal nőtt a bázishoz képest, ami megfelel az előzetes adatnak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken.
Vágólapra másolva!

Az első háromnegyed évben a növekedés 4,1 százalék, a naptári hatást figyelembe véve 4,4 százalék volt.

A GDP 2004-ben 4,5 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, tavaly a harmadik negyedévben 4,3 százalék, az utolsó negyedévben pedig 4,5 százalék volt a gazdasági növekedés.

A gazdasági növekedést termelési oldalról az árutermelő ágazatok közül az ipar és építőipar, a szolgáltatások közül a pénzügyi tevékenység, a szállítás, valamint a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás teljesítménynövekedése húzta a harmadik negyedévben.
A GDP felhasználási oldalán legdinamikusabban az állóeszköz-felhalmozás, valamint továbbra is a termékek és szolgáltatások kivitele nőtt. A háztartások fogyasztásának növekedése alatta maradt a GDP növekedési ütemének.

A KSH jelentésében az is kiolvasható, hogy a magyar gazdaság teljesítményének változása követi a világgazdaság tendenciáját, de a magyar GDP növekedési üteme továbbra is jelentősen, a harmadik negyedévben mintegy 2,7 százalékponttal meghaladja az Európai Unióét. A háztartások fogyasztása 2,4 százalékkal nőtt, a közösségi fogyasztás 1,7 százalékkal csökkent.

Az előző negyedévhez képest mért szezonálisan kiigazított adatok szerint 2005 III. negyedévében a gazdasági növekedés 1,1 százalék volt. A termelési oldalon a mezőgazdaság 4,5 százalékos, a szolgáltatásoknál a pénzügyi tevékenység, ingatlanügyletek 1,4 százalékos növekedése volt a legjelentősebb.