Nem lesz tartósan 70 dollár felett az olaj

Vágólapra másolva!
Londoni elemzők egyelőre nem jósolnak tartósan 70 dollár feletti olajárszintet. A jelenlegi rekordárak tartósodása ugyanis már éreztetné makroszintű hatásait az amerikai gazdaságban.
Vágólapra másolva!

A Barclays Capital befektetési ház elemzése szerint a 60 dolláros árig vezető úton minden egyes árugrást enyhe makrogazdasági reakció követett a Egyesült Államokban. Most azonban a rekordmagas olajárak hatása megjelent már kiskereskedelmi szinten is: a normál ólommentes benzin gallononkénti átlagára alig három hét alatt 32,1 százalékkal a 2,60 dollárra ugrott, ez 38,6 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőtti átlagos benzinárat.

A ház elemzői szerint legkorábban az októberi amerikai makroszámokból derül ki, hogy a magas olajárat az amerikai gazdaság egésze makroszinten hogy fogja elviselni.

A Moody's elemzése szerint ugyanakkor az amerikai munkanélküliség csökkenése kiegyensúlyozhatja az olajárak emelkedését, mert a foglalkoztatottak számának növekedése és az ezzel járó jövedelemtöbblet enyhítheti a háztartások vásárlóerejének csökkenését.

A nemzetközi hitelminősítő szerint a munkanélküli-segélyért folyamodók csökkenő száma azt jelzi, hogy az amerikai vállalati szféra teljesítménye a meredek energiaár-emelkedés közepette is változatlanul bővül. Az augusztus 20-ával zárult négy hétben, 12 havi visszatekintésben 6,7 százalékkal csökkent az állami munkanélküli-nyilvántartásba újonnan bejegyzett ellátottak száma az Egyesült Államokban.