Újra történelmi csúcson zárt a BUX

Vágólapra másolva!
Ismét történelmi csúcson zárt a BUX. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 20 722,64 ponton fejezte be a napot. A nappali lanyha kereslet után a Mol és a Richter iránt megnövekedésnek köszönhető elsősorban az új rekord.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe pénteken is történelmi csúcson zárt, hasonlóan a hét korábbi napjaihoz. A BUX - bár napközben többnyire a negatív tartományban mozgott - záráskor 20.722,64 ponton állt, ami az előző napi záró értékhez képest 66,02 pontos, 0,32 százalékos emelkedés.

A részvénypiac forgalma 11,88 milliárd forint volt, a vezető részvények közül a Mol és a Richter erősödött, az OTP és a Magyar Telekom viszont gyengüléssel zárt. A Mol árfolyama 20 ezer forint fölé nőtt, és 20.400 forinton történelmi csúcsot ért el, az OTP pedig 7.700 forinton érte el eddigi legmagasabb árfolyamát. A BUMIX 23,47 ponttal, 1,33 százalékkal erősödött, 1.784,50 ponton zárt.

Juhász Richárd, a Concorde Értékpapír Rt. üzletkötője elmondta: a nap jó részében alacsony forgalom mellett nulla és mínusz 50 pont között ingadozott az index. Az utolsó félórában erőteljes vételi szándék jelent meg a Mol és a Richter piacán elsősorban külföldiek részéről, így a nap végi pozitív elmozdulást követően ismét történelmi csúcson zárt az index.