EU-bürokraták miatt nem viszik a búzát

Vágólapra másolva!
A magyar gabonatermés valamivel gyengébbnek ígérkezik a tavalyinál, ám az ágazat így is értékesítési, raktározási problémákkal néz szembe. Az Ibériai-félszigeten és Franciaországban tapasztalható gyengébb termés ugyan alkalmat adna a raktárakban felhalmozott magyar intervenciós gabona átadására, a brüsszeli adminisztráció lassúsága miatt azonban lassan szabadulunk a nyakunkon maradt búzától.
Vágólapra másolva!

A legfrissebb adatok szerint a mintegy egymillió hektáron elvetett búza 40-45 százalékát takarították be eddig; az időjárás miatt egyébként 2-3 hetes késéssel kezdődött meg az aratás - közölte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) politikai államtitkára szerdán. A hozamok elmaradnak a tavalyi rekordtól, a gazdák jó közepes terméssel számolhatnak - tette hozzá Pásztohy András.

Az államtitkár elmondta: a hektáronként átlagban 4-4,5 tonnát adó búza minősége változó. Az esős időszak előtt learatott búza kiváló, míg a többször megázottaknál az esésszámmal és sikértartalommal problémák vannak. Magyarországon az elemzők 7,6 millió tonnás kukoricatermést várnak, szemben a tavalyi 8,3 millió tonnával, amely raktározási és szállítási gondokat okozott. A közelmúlt esőzései révén a termés 8,0 millió tonnára növekedhet, amivel mintegy 2 millió tonnára bővülhet az exportálandó többlet - olvasható a Reuters beszámolójában. Magyarországnak mindenképpen szabadulnia kell intervenciós gabonájától, hiszen már az aratás előtt 4,5 millió tonna gabona volt a raktárakban.

Kukoricával segíthetjük ki a franciákat

Európa legnagyobb kukoricatermelőjének, Franciaországnak várhatóan gyenge termését ellensúlyozza a Magyarországon és másutt várható stabil termés - közölték kedden a Reuters által idézett gabonakereskedők.

A francia Stratégie Grains társaság szerint az EU-ban 50 millió tonna alatt maradhat a termés, ez 4 millió tonnával kevesebb, mint volt a 2004/05 évi szezonban. A múlt héten a több európai országot tömörítő farmerszövetség, a COPA-COGEGA 48 millió tonnás termékvárakozásról közölt adatot a múlt idény 53 millió tonnájával szemben.

A Franciaország déli részén tapasztalható szárazság miatt az idén mindössze 14,9 millió tonnás termés várható a tavalyi 16,4 millió tonnával szemben, ám szakértők szerint ez komoly gondot nem fog okozni. Még akkor sem, ha a termés 14-14,5 millió tonnára esik, mivel az állattenyésztők a dráguló kukoricáról más takarmányra állnak át.

Búzával tele van a raktár

Pásztohy jelezte: a kormány az érdekeltekkel összefogva mindent megtesz, "hogy minden szem gabonának megfelelő minőségű raktárban legyen helye". Ennek érdekében elsősorban a most folyó raktárépítéseket kell felgyorsítani - mondta. Tájékoztatása szerint az idén 60 mezőgazdasági vállalkozás 2,5 millió tonna összkapacitással épít meg tárlóhelyeket, és 6-7 raktárt már augusztusban átadnak az új búza befogadására.

Pásztohy András az értékesítésről úgy vélekedett, hogy a jó minőségű étkezési búzát nagyon fogják keresni a malmok, az ára az intervenciós ár, azaz 25 ezer forint körül alakul tonnánként. Jelenleg úgy látszik, hogy a gyengébb minőségű, de még a kenyérgabona kategóriába tartozó búzák tonnáját 22 ezer forint körül, míg a takarmánybúzát 18-20 ezer forint között lehet majd eladni - tette hozzá.

Emlékezetes: Spanyolországban az aszály miatt a szokásos 21 millió tonnás saját búzatermés helyett idén csak 16 millió tonna várható. A mediterrán ország ezért összesen ötszázezer tonna gabona megvételére kért engedélyt az EU-tól. Portugália ugyanilyen okok miatt a spanyolokéhoz hasonló konstrukcióban 200 ezer tonnát vásárolt a magyar gabonából.

Margittai Miklós, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke Nyíregyházán sajtótájékoztatón közölte, hogy a megegyezés ellenére eddig nem szállítottak intervenciós búzát az aszállyal sújtott Portugáliába és Spanyolországba.