Csökkentik a mobilos végződtetési díjakat

Vágólapra másolva!
A három magyarországi mobilszolgáltató végződtetési díjainak mérsékléséről döntött a Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa (NHHT). A végződtetési díjainak csökkentése ugyanakkor nem jelent azonnali általános áresést.
Vágólapra másolva!

Az NHHT határozata szerint a 2004. decemberi átlagos végződtetési díjakhoz képest a T-Mobile Magyarország Rt.-nek és a Pannon GSM Távközlési Rt.-nek egyaránt 10,38 százalékkal, a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Rt.-nek pedig 16,48 százalékkal kell csökkentenie a hálózatába érkező hívások átlagos végződtetési díját.

A határozatok szerint a T-Mobile-nak percenként 27,17 forint, a Pannon GSM-nek 29,44 forint, a Vodafone-nak pedig percenként 32,61 forint végződtetési átlagdíjat kell alkalmaznia és így a legnagyobb és a legkisebb szolgáltató által alkalmazott összekapcsolási díjak közötti különbség 20 százalékra csökken.

Pataki Dániel, a hatóság elnöke a tájékoztatón elmondta: az eddigi szabályozással ellentétben a hatóság most átlagdíjakat állapított meg, s nem csúcsidejű, illetve csúcsidőn kívül alkalmazandó árakat. Így a szolgáltatók nagyobb rugalmassággal képezhetik tarifáikat.

A díjcsökkentést bejelentő sajtótájékoztatón elhangzott: a nagykereskedelmi árcsökkentést a szolgáltatóknak át kell adniuk a fogyasztónak, de nem feltétlenül közvetlen módon. Ez nem jelent általános árcsökkentést, csak azt, hogy valamilyen akció vagy közvetett kedvezmény útján kell érvényesíteni a díjcsökkentést.