Történelmi csúcson zárt a BUX

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 50,82 pontos emelkedéssel, 19 975,04 ponton, új történelmi csúcson zárt szerdán. A tőzsde indexe a szerdai kereskedés folyamán átlépte a 20 000 pontos álomhatárt is.
Vágólapra másolva!

A vezető részvények közül a Mol és az OTP erősödött, 1,1, illetve 0,7 százalékkal. A Magyar Telekom a napot 900 forinton zárta, ami 0,3 százalékos gyengülést jelent. A Richter szintén 0,3 százalékkal gyengült. A BÉT forgalma közel 14 milliárd forint volt, melynek felét az OTP adta.

Donát Gergely, a Quaestor Rt. üzletkötője szerint "megijedhetett" a piac a 20 000 pont átlépését követően, és a befektetők visszatáncoltak. Erre utal, hogy a forgalom nagy része az "álomhatár" átlépéséig bonyolódott le - tette hozzá.

Balázs Bertold, a Buda-Cash Brókerház Rt. üzletkötője szerint a 20 000 pont meghaladása után előre látható volt, hogy lehiggad a piac. Elmondása szerint a keddi óriási növekedés után a piacon kisebb korrekciót vártak.