Újabb csúcsot döntött a BUX

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 382,70 pontos emelkedéssel, 19 924,22 ponton, történelmi csúcson zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11,75 milliárd forint volt, a vezető részvények kivétel nélkül emelkedtek.
Vágólapra másolva!

Elemzők szerint a BUX még a héten elérheti a 20 000 pontos álomhatárt: a BUX 382,70 pontos emelkedéssel, 19 924,22 ponton zárt kedden. Az előző napi záró értékhez képest ez 1,96 százalékos emelkedést jelent.

A vezető részvények kivétel nélkül emelkedtek. A BorsodChem volt a nap nyertese: 5,3 százalékot emelkedve 2465 forinton zárt. Az OTP 3,2 százalékot emelkedett, záróára 7412 forint. A gyógyszeripari papírok ára is nőtt: a Richter 1,7, az Egis 1,2 százalékkal lett erősebb, előbbi 30995, utóbbi 20400 forinton, történelmi csúcson zárt. A Mol árfolyama 0,5 százalékkal 18600, a Magyar Telekom 1,5 százalékkal 903 forintra emelkedett.