Az USA megszünteti a gyapot támogatását

Vágólapra másolva!
Az amerikai törvényhozás eltörli a gyapottermelő farmerek támogatását. A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) már korábban kimondta, hogy a program illegális. A lépést ugyanakkor jelentették be, amikor Brazília egyes amerikai importáruk vámjának emelésével fenyegetőzött.
Vágólapra másolva!

Megszünteti az Egyesült Államok a gyapottermelő farmereinek fizetett támogatást. A WTO márciusban döntött úgy, hogy az USA illegálisan fizetett 2,7 milliárd dollárt saját gyapotfarmereinek 1999 és 2003 között. A szervezet június végéig adott időt az amerikai kormányzatnak a helyzet rendezésére. Miután az Egyesült Államok nem függesztette fel a támogatásokat, Brazília újra panaszt nyújtott be a WTO-hoz, és kérte egyes amerikai áruk vámjának emelését.

Az Egyesült Államokat azzal vádolták meg, hogy árkiegészítéssel biztosította be vezető helyét a világ gyapotpiacán. A szegény országok szerint az amerikai támogatások torzítják az árakat és súlyosan károsítják a versenyt - tudósít a BBC News.

A WTO alapszabálya lehetőséget lehetőséget ad arra, hogy ha egy tagország nem teljesíti a szervezet által hozott ítéletet, az ettől kárt szenvedő országok megtorló intézkedéseket hozhatnak. A megtorlás ugyanolyan mértékű károkozást tesz lehetővé, mint amit a renitens tagállam okozott a többieknek.