Problémás lesz a luxusadó bevezetése

Vágólapra másolva!
A kormány által hétfőn bejelentett luxusadó működésképtelen lesz, mert technikailag kivitelezhetetlen - mondta a Népszabadságnak Petrovszky Gábor, a Magyar Ingatlanszövetség alelnöke.
Vágólapra másolva!

A szakember szerint szerencsés lett volna, ha a 100 millió forintnál értékesebb ingatlanok tervezett megadóztatásáról először az ingatlanszakmával is konzultálnak a törvénytervezet készítői, mivel így kiküszöbölhető lett volna néhány alapvető probléma.

Az egyik gondot az okozza, hogy ki fogja felértékelni az ingatlanokat, és ki fogja ellenőrizni az adó bevallását. Problémát jelent az is, hogy rengeteg olyan ház van, amelyben 6-8 család él, de az ingatlan osztatlan közös tulajdonban van, azaz értéke a luxuskategóriába esik. A szakértő szerint akinek viszont valóban luxusértékű ingatlana van, gyorsan társasházzá fogja minősíteni, így kibújhat az adófizetés alól.

Petrovszky Gábor szerint az adófajtával az is probléma, hogy visszamenőleg nem alkalmazható, legfeljebb azokra vethető ki, akik ezután valóban 100 millió forint fölött vásárolnak ingatlant. Az ingatlanadó ingoványos terep, mert az ingatlanok értékét, illetve az idővel bekövetkező értékváltozást rengeteg tényező befolyásolja - mondta az ingatlanszövetség alelnöke a Népszabadságnak.