Budapest a legdrágább város a régióban

Vágólapra másolva!
A kelet-közép-európai régióban Budapest, világszinten Tokió vezeti a legdrágább városok listáját - írja a Napi Gazdaság a Mercer Human Resource Consulting legújabb felmérése alapján, amely 144 város árszínvonalát hasonlítja össze.
Vágólapra másolva!

Akárcsak egy évvel ezelőtt, idén is Tokió bizonyult a világ legdrágább városának, a második Oszaka, a harmadik pedig London. A listát Paraguay fővárosa, Asunción zárja. Észak-Amerikában továbbra is az idén a 13. helyen végző New York a legdrágább.

A listát úgy készítik, hogy a New Yorki-i árszinthez hasonlítják a többi várost: ezek alapján a japán fővárosban több mint harmadával drágább az élet, mint az amerikai metropoliszban, a sereghajtó Asunciónban pedig a New York-inál 60 százalékkal kevesebből is ki lehet jönni.

Az Európai Unióhoz tavaly májusban csatlakozott városok közül Budapesten a legdrágább az élet. A magyar főváros a tavalyi felméréshez képest tíz helyet lépett előre, és idén a teljes lista 24. helyezettje lett. Az árak a New York-i színvonaltól kevesebb, mint hét százalékkal maradnak el. A felmérés alapján Európa legolcsóbb városa a lista 103. helyén álló Bukarest.