Újabb lépések tervét ismertette Gyurcsány

Vágólapra másolva!
A kormány tervei szerint a jövőben a számlán kellene feltüntetniük a vendéglátó-ipari egységeknek a borravalót, a 30 millió forint feletti beruházásoknál pedig szigorodna az építési engedélyezési eljárás - egyebek között ezt jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

A vendéglátásban az a kormány javaslata, hogy tegye kötelezővé a vonatkozó jogszabály, hogy - 0 és 15 százalék közötti mértékben - a számlán tüntessék fel a borravalót - mondta Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: hogy ez hol mennyi, azt az adott vállalkozás maga dönti majd el.

A felszolgálásban résztvevők jövedelmét kiegészítő borravaló a személyi jövedelemadó alapját képezi, és mértékét a számlán kívül az étlapon is fel kell majd tüntetni, közölte.

100 milliárdos bevételkiesés az építőipari feketemunka miatt

Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy az építőipar, az idegenforgalom és a vendéglátóipar a fekete és szürke foglalkoztatás legaktívabb szereplőinek tekinthető. Csak az építőiparban minden harmadik foglalkoztatott feketén vagy szürkén dolgozik, az államháztartást ebből fakadóan érintő bevételkiesés legalább 100 milliárd forintra tehető - közölte a kormányfő.

A tervek szerint a jövőben az építési engedélyezési eljárásban meg kellene mondani, mennyi lesz a kivitelezés várható költsége, mikor kezdődik meg a kivitelezés, ki végzi azt, és a munkanaplóban szerepeltetni kellene, számlák csatolásával, hogy mi a munkavégzés üteme. A használatba vételi engedély kiadása előtt ellenőriznék, hogy az építkezéssel kapcsolatos számlák rendelkezésre állnak-e. A miniszterelnök közlése szerint az erről szóló javaslatot első olvasatban tárgyalták, és még egyeztetni szeretnének az érintett szakmai szervezetekkel a tervekről.

Nem csökken a gyes és a gyed összege

A kormány elfogadta a száz lépés politikájával kapcsolatban hétfőn ismertetett, a foglalkoztatást érintő intézkedések végrehajtási menetrendjét, illetve tárgyalt az igazságügyi tárca Btk.-módosítással kapcsolatos előterjesztéséről, amely a foglalkoztatással összefüggésben elkövetett adócsalás tényállását hivatott pontosítani.

A menetrend szerint a 15 pontos csomag egyes elemei - például a foglalkoztatási törvény módosítását kezdeményező és az alkalmi munkavállalást kiterjesztő előterjesztés - már idén nyáron, illetve ősszel hatályba lépnének, mások - például a garantált minimálbér szabályozására és a munkaügyi ellenőrzés rendszerének átalakítására vonatkozó szabályozás - 2006. január elsejétől lépne hatályba.

Gyurcsány Ferenc határozottan cáfolta azokat a sajtóhíreket, mely szerint a kormány csökkentené a gyes és a gyed összegét.

A kormányfő elmondta, hogy jövő hétfőn tájékoztatja az Országgyűlést a kormány által az egészségügyben tervezett, legsürgetőbb teendőkről.