Bokros nem vette át kitüntetését

Vágólapra másolva!
Bokros Lajos volt pénzügyminiszter kedden egy televíziós műsorban közölte: nem vette át a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából neki adományozott kitüntetést. A közgazdász a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában elmondta: nem értett egyet a kitüntetés indoklásával.
Vágólapra másolva!

Mádl Ferenc köztársasági elnök - a miniszterelnök előterjesztésére - március 15-e alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend kitüntetés különböző fokozatait adományozta a magyar kulturális, tudományos, gazdasági és társadalmi élet kiemelkedő képviselőinek.

A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjének polgári tagozatát a következő indoklással adták volna át: "Dr. Bokros Lajos közgazdásznak, egyetemi docensnek, a közgazdaság-tudomány kandidátusának, a közgazdaság-tudomány, ezen belül a pénzügyek terén végzett sokoldalú elméleti és gyakorlati tevékenysége, oktatói munkássága elismeréseként".

Bokros Lajos a televíziós műsorban azt kifogásolta, hogy az indoklásban nem szerepel pénzügyminiszteri tevékenysége. Ha még most is szégyellik a nevéhez köthető csomagot - mondta -, akkor nem az évforduló tizedik évében kellett volna őt kitüntetésre felterjeszteni.