Vágólapra másolva!
Megtiltotta a Közbeszerzései Döntőbizottság (KDb) a MÁV-nak, hogy aláírja a motorvonatvásárlási szerződést a Stadler Ganz Transelectroval. A szerződést azért tiltották le, mert a motorvonat tenderen szintén pályázó Bombardier jogorvoslati kérelemmel állt elő, amelyet a KDb még csütörtökön megindított. A MÁV Rt szerint a Bombardier panasza nem jogos.
Vágólapra másolva!

A Közbeszerzések Tanácsának, Közbeszerzési Döntőbizottsága (KDb) csütörtökön ideiglenes intézkedést hozott, mellyel a jogvita befejezéséig megtiltotta a MÁV Rt.-nek, hogy aláírja a Stadler-Ganz Transelektro svájci-magyar konzorciummal, a 30 plusz 30 motorvonat vásárlására vonatkozó szerződést. A közlemény szerint, a MÁV közbeszerzési tenderén vesztes Bombardier Transportation GmbH március 23-án jogorvoslati kérelmet terjesztett elő a KDb-hez. A KDb a jogorvoslati eljárást még aznap megindította.

A KDb tájékoztatta a közbeszerzési eljárásban résztvevőket, így a kérelmezőt, a nyertes ajánlattevőt és az ajánlatkérőt a jogorvoslati eljárás megindításáról, és felhívta az ajánlatkérőt, hogy a közbeszerzési eljárás során keletkezett valamennyi iratát a vizsgálat érdekében haladéktalanul bocsássa rendelkezésre. Emellett a KDb felszólította a feleket, hogy fejtsék ki álláspontjukat és terjesszék elő a jogvita eldöntése szempontjából szükséges bizonyítékaikat.

A döntőbizottság 2005. április 19-én 8 óra 30 percre nyilvános tárgyalást tűzött ki. Az eljáráshoz rendelkezésére álló idő a kérelem beérkezését követő 30 nap - vagyis április 23. -, amely egy alkalommal 10 nappal meghosszabbítható. A határozatot előreláthatólag 2005. május 2-án hozzák nyilvánosságra - áll a KDb közleményében.

MÁV-nak nincs tudomása olyan információról, amely azt alapozná meg, hogy a Bombardier cég észrevételei a motorvonat-tender eredménye kapcsán jogosak lennének - mondta Gaál Gyula, a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója pénteken háttérbeszélgetésen Budapesten. Szerinte a Bombardier cég kifogásai megalapozatlanok és jogilag nem védhető álláspontokat takarnak. Hozzátette: a motorvonat-beszerzési tender kiírásában részletesen meghatározták az értékelési szempontokat, amelyektől nem lehetett eltérni.

A MÁV Rt. március 18-án, a Stadler-Ganz Transelektro, svajci-magyar konzorciumot hirdette ki az összességében mintegy 130 milliárd forint értékű, 30+30 villamos motorvonat szállítására és karbantartására kiírt, kétfordulós pályázat nyerteseként. A tenderre az előminősítést követően négy pályázó, az Alstom, a Bombardier, a Siemens és a Ganz Transelektro-Stadler adott be ajánlatot.