Hetvenmilliárdot dobáltak tavaly nyerőgépekbe

Vágólapra másolva!
Több mint tizenöt százalékkal nőtt a nyerőgépekből származó tiszta árbevétel 2004-ben. A Szerencsejáték Szövetség éves közgyűlésén elhangzott: a játékadó-bevétel 2004-ben meghaladta a 61 milliárd forintot, 25 százalékkal nőtt az előző évhez képest. 
Vágólapra másolva!

A Szerencsejáték Szövetség becslése szerint tavaly mintegy 15 százalékkal nőtt Magyarországon a nyerőgépek játékból származó tiszta árbevétele - közölte Schreiber István, a szervezet elnöke pénteken Budapesten, a szövetség idei küldöttgyűlésén. Hozzátette, hogy a nyerőgépek üzemeltetői a múlt évben több mint 30 milliárd forintot fizettek be játékadóként. Ez az összes játékadó-bevétel 55 százalékát tette ki - tájékoztatta a küldöttgyűlés résztvevőit Sibinger Márta, a Szerencsejáték Felügyelet elnöke. Elmondta: a játékadó-bevétel 2004-ben meghaladta a 61 milliárd forintot, 25 százalékkal nőtt az előző évhez képest.

Tavaly a tiszta játékbevétel Magyarországon 148 milliárd forintot tett ki. A felügyelet adatai szerint ebből a nyerőgépek üzemeltetői realizáltak több mint 70 milliárd forintot, ami 16 százalékos emelkedés az előző évhez képest.

A Szerencsejáték Felügyelet vezetője beszélt arról is, hogy összesen több mint 18 ezer ellenőrzést végeztek a múlt évben, ennek 93 százalékát a játéktermekben. A játéktermek ellenőrzése során főként okmányvezetési problémákkal, a termek nem megfelelő kialakításával, a nyitva és zárva tartás hiányos feltüntetésével találkoztak gondként az ellenőrök.

A tanácskozáson részt vett Eduardo Antoja, az Euromat elnöke is. Ez a szervezet tömöríti az európai nyerőgépeket üzemeltető vállalkozók érdekképviseleti szervezeteit. Antoja elmondta: Európában a nyerőgépek, játékautomaták üzemeltetése mintegy 200 ezer embernek ad munkát, a forgalom mintegy 3,2 milliárd euró, az EU GDP-jének 4 százaléka. Az elnök közölte: az Euromat májusban Magyarországon rendezi soros tanácskozását.