Euromoney díjat kapott az M5-ös megvásárlása

Vágólapra másolva!
Az Euromoney gazdasági lapcsoport díját nyerte el az M5-ös autópálya finanszírozási rendszerének átalakítása. A londoni székhelyű kiadó ítészei elsősorban azt méltatták, hogy az üzlet összebékítette a magánbefektetők és az adófizetők érdekeit.
Vágólapra másolva!

A 2004-es év európai refinanszírozási ügylete díját kapta a londoni Euromoney gazdasági kiadói csoporttól a magyarországi M5-ös autópálya finanszírozási rendszerének átalakítása. Ez az idén a második hasonló londoni elismerése az ügyletnek. A mostani díjat a Euromoney-csoport Project Finance című szakfolyóirata ítélte oda.

Csillag István volt gazdasági miniszter, aki a díjátadásra Londonba érkezett, csütörtökön azt mondta: az indoklás szerint az M5-ös tranzakció egyszerre tartalmazta a beruházás korábbi fázisainak "átcsomagolását" és a második szakasz építéséhez szükséges pénzeket, emellett az ügylet "kinyitotta a közép-kelet-európai piacot" a magán- és az állami szféra által megvalósuló közös finanszírozási konstrukciók (PPP) előtt. A Euromoney-szaklap ítészei azt is elismerték, hogy az ügylet "össze tudta békíteni a magánbefektetői és az adófizetői érdekeket".

Januárban a Project Finance International (PFI) című, a Thomson Financial pénzügyi elemző és adatszolgáltató csoport kiadásában megjelenő beruházás-finanszírozási szakfolyóirat az M5-ös díjfizetősből matricássá alakítását a tavalyi év térségi infrastrukturális ügyletének díjával ismerte el. Az M5-ös koncessziós szerződésének átalakításáról szóló megállapodást tavaly szeptemberben írták alá.

A londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztés Bank (EBRD), amely annak idején 200 millió euróig terjedő részt vállalt az Alföld Koncessziós Autópálya Rt. (AKA) által állami garancia nélkül felvett 750 millió eurós szindikált csomagból, már akkor "fordulópontnak" nevezte az ügyletet "a magán- és az állami szektor közötti, működőképes együttműködési szerkezet kiépítésében".