Megszűnik a bekiáltásos olajüzletelés Londonban

Vágólapra másolva!
A Londoni Nemzetközi Olajtőzsdén (IPE) pontosan egy hónap múlva megszűnik a bekiáltásos üzletelés a határidős nyersolaj- és benzinkontraktusokra. Április 7-től csak elektronikus kereskedés folyik majd az IPE-n, közölte a tőzsde vezetése.
Vágólapra másolva!
Forrás: [origo]
A New York-i értéktőzsde.

A döntést a tőzsdei társaság azzal indokolta, hogy ezzel a váltással tudnak versenyképesek maradni a nyersanyagpiacok között, másrészt az elektronikus üzletelésre egyre nagyobb az igény. Az első számú európai határidős üzemanyagpiacként ismert IPE már néhány évvel ezelőtt elkezdte szűkíteni az alkuszok hagyományos "kézzel-szájjal" ténykedését termeiben: 2002-ben létrehozta az elektronikus kereskedés lehetőségét, majd a múlt év novemberében az északi-tengeri Brent olajtípusra felfüggesztette a reggeli bekiáltásos kereskedést.

New Yorkban még lehet kiabálni

Londonban nyersanyagokkal mindenütt másutt már elektronikus rendszerben folyik a tőzsdei kereskedés. A másik nagy olajpiac, a New York-i árupiac, a NYMEX egyelőre egész napi kereskedési idejében engedi a bekiáltásos kereskedést.