Olajcégek ellen küzdenek az indiánok

Vágólapra másolva!
Olajkutatások fenyegetik indiánok területeit Ecuadorban. A törzsi területek az indiánok tulajdonában vannak, azonban a kormány megtartotta magának az ásványkincsek kitermelésére vonatkozó jogokat. Kiderült: az indiánok földjei alatt jelentős olajtartalékok rejtőznek.
Vágólapra másolva!

Olajcégek elleni küzdelemre szervezkednek az ecuadori indiánok. Dél-amerika egyik legszegényebb országa alatt feltételezések szerint hatalmas olajtartalékok rejtőznek. A probléma az, hogy az olajtartalékok indián területek alatt találhatók, amazónia nehezen megközelíthető vidékén.

Az indiánok hevesen ellenzik az olaj kitermelését: az acsuár, a suhár és a kecsua törzs egyaránt politikai szervezetet alapított, hogy távol tartsák az olajipart a törzsi területektől. Az ecuadori törvények szerint az indiánok tulajdona a föld, ahol élnek. Ugyanakkor az ecuadori kormányzat megtartotta magának az ásványkincs-kitermeléssel kapcsolatos jogokat. 1999-ben a kormány két területre is kutatási engedélyt adott ki anélkül, hogy az indiánokkal egyeztetett volna. Az őslakosok viszont eddig sikeresen gátolták meg a próbafúrásokat.

"Több ezer évvel Kolombusz Kristóf előtt már itt voltunk. Ezt a földet nem szabad megérinteni. Erlidegeníthetetlen jogunk van hozzá." - érvel az olajipar ellen Milton Carrera, a körülbelül ötezer főt számláló acsuár törzs elnöke. Carrera az Egyesült Állmaokba is ellátogatott, ahol a részvényesek gyűlésein próbálta meggyőzni az olajiparba invesztálókat, hogy semmi keresnivalójuk nincs az indián területeken.

Az őslakosok bizalmatlansága nem előzmények nélküli. Az ecuadori kormány már engedet be olajtársaságot az indiánterületekre. Az amerikai Texaco olajtársaság negyven évvel ezelőtt kezdte el az ecuadori olajkészletek feltárását. Amikor 15 évvel ezelőtt kivonultak az országból, kiderült, hogy tevékenységük során hatalmas környezeti károkat okoztak. Az ecuadori kormányzat több milliárd dolláros kártérítésért perli a már Chevron Texaco névre hallgató céget.

Ugyanakkor Ecuador kényszerhelyzetben van. Az ország a térség egyik legeladósodottabb állama. Mivel az adósságokat jelenleg nem tudják miből fizetni, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyre nagyobb nyomást gyakorol a kormányzatra, hogy nyissák meg az indiánok földjei alatt található olajmezőket.

A kormány azt tervezi, hogy katonai kísérettel küld kutatókat a térségbe. Az őslakosok bejelentették, hogy jogi úton támadják meg a kormánydöntést - ugyanakkor több összecsapás történt már a térségben állomásozó katonákkal is.